"2000-ben rendelkeztem olyan, az akkori kormányzati és államigazgatási körökből származó bizonyítékkal, amely alapján az előző kormánynak, ha az ügyletről nem is, de az ezzel kapcsolatos híresztelésekről tudomása lehetett" - mondta Juhász Ferenc.
Az "olajadomány" az Országgyűlés 2000. szeptember 16-ai ülésén került szóba. Juhász Ferenc, akkor ellenzéki képviselőként elmondta: olyan információk jutottak el hozzá, amelyek valószínűsítik, hogy Király B. Izabella, volt országgyűlési képviselő, a magyarországi bőrfejűek patrónusa, a Magyar Érdek Pártjának vezetője, több millió hordó olajat kapott Szaddám Huszein embargóval sújtott rezsimjétől. Közölte: "Egyes vélekedések szerint a hölgy ebből mintegy 500-600 ezer dollár, napi áron 170 millió forint tiszta haszonra tett szert." A miniszter interpellációjában azt kérdezte: "eljutott-e a nyár során a Külügyminisztériumhoz az információ? Ha igen, milyen intézkedéseket tett a kormány?"
Martonyi János akkori külügyminiszter válaszában közölte: "szeretném jelezni - mint ahogy magában a kérdésben is elhangzott már -, hogy a kormány több tagja, több minisztérium már egyértelműen cáfolta ezt az értesülést. Ha a képviselő úrnak mégis rendelkezésre állnak vagy állnának olyan jelzések, netán bizonyítékok, amelyek ezt az, én azt hiszem, kacsának tekinthető értesülést alátámasztják, akkor én a legnagyobb örömmel fogadnám ezeket”. Hozzátette, nincs semmiféle adata arra, hogy akár Király B. Izabella, akár bárki más kijátszotta volna az irkai olajembargót. (MTI)