A testület hétfőn tartott teljes ülésén megsemmisítette azokat a rendelkezéseket, amelyek a rendőrnek lőfegyverhasználatot biztosítanak az állam és az emberiség elleni bűncselekményt elkövető személy elfogására, szökésének megakadályozására, az elfogott, illetve a fogva tartott személy menekülésének, kiszabadításának megakadályozására - olvasható a közleményben. Ugyancsak megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a rendelkezést, amely lőfegyverhasználatot biztosít a rendőrnek a "más veszélyes eszköz" ember elleni közvetlen felhasználására utaló esetben.
Az AB a rendőrségről szóló törvénynek az élethez való joghoz és az emberi méltósághoz fűződő alapjog sérelmét állító további rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló egyéb indítványok tárgyában elutasító határozatot hozott.
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője nem kívánta az AB határozatát kommentálni, mondván, nem ismeri annak pontos tartalmát.