Az őrizetbe vett férfi szerint az al-Kaida céljai "alapvetően jók, csak az eszközök elfogadhatatlanok"

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A terrorakció előkészítése gyanújával kedden őrizetbe vett férfi, egy 42 éves, Budapesten élő, palesztin származású fogorvos a hvg.hu-nak korábban azt mondta: Oszama bin Laden és az al-Kaida céljai (a közel-keleti "amerikai-zsidó befolyás" csökkentése) "alapvetően jók, csak az eszközök elfogadhatatlanok".

A tervezett merényletnek nem volt meghatározott időpontja és célszemélye sem - mondta sajtótájékoztatón Petőfi Attila, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság helyettes vezetője, hozzátéve: egy 42 éves, Budapesten élő, palesztin származású magyar állampolgárt vettek őrizetbe, aki fogorvosként dolgozik.



A gyanú szerint a fogorvos, aki egyben az egyik budai moszlim imahelyet fenntartó Iszlám Egyház képviselője, tavaly novemberben kért barátaitól ajánlatot robbanóanyag beszerzésére, hogy "egy budapesti zsidó múzeumot robbantsanak fel".



A férfi korábban a hvg.hu-nak nyilatkozva elmondta: elítéli az "iszlámra csak bajt hozó" terroristákat, ugyanakkor szerinte Oszama bin Laden és az al-Kaida céljai (a közel-keleti "amerikai-zsidó befolyás" csökkentése) "alapvetően jók, csak az eszközök elfogadhatatlanok". "Az iszlám szerint, ha olyan dolgot akarunk megváltoztatni, ami nem áll hatalmunkban, akkor az a dolog csak rosszabb lesz az által, hogy megpróbáljuk megváltoztatni" - foglalta össze akkor vallási megközelítésben, hogy miért vannak rossz úton a szélsőségesek. A vezető szerint az Afganisztánt egykoron uraló tálibok céljai is nemesek voltak, mert a "rendet és biztonságot teremtő, a kábítószer-kereskedelmet kiiktató" tálibok a Korán és a – a próféta bölcsességeit tartalmazó - Szunna alapján, Allah követésével akarták megvalósítani az iszlám államot. "A tálibok ott rontották el, hogy nem várták meg, míg az emberek felnőnek az iszlámhoz, hanem azonnal és radikálisan változtattak, teljes egészében követve Allah parancsát" - vélekedett a rendszer buktatójáról akkor a fogorvos.



Az ügyben érintett két szír férfi is, akik a robbanóanyagot szállíthatták volna, de más bűncselekmények miatt ők őrizetben vannak.



Kedden a kora délutáni órákban ellentmondásos hírügynökségi jelentések láttak napvilágot arról, hogy hány embert vettek őrizetbe terrorakció előkészítése miatt a magyar rendőrök, a Reuters három arabról, az AP egy férfiról számolt be; egyes információk szerint a Páva utcai holokauszt dokumentációs központ lett volna a célpont.



Kedden az esti órákban Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában részt vevő politikai államtitkár azt mondta, a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz mintegy három héttel ezelőtt állampolgári bejelentés érkezett arról, hogy egy arab származású személy robbantásos cselekményt tervez a magyarországi zsidóság egyik létesítménye ellen, és ehhez kész megtenni a szükséges lépéseket.



Hozzátette: "mintegy tíz nappal a bejelentés után a Nemzetbiztonsági Hivatal rendelkezésére álló információk egyértelműen arra utaltak, hogy valóban terrorcselekményt terveztek, amelynek következményei, ha sikerül végrehajtani, kiszámíthatatlanok lettek volna".



A nemzetbiztonsági kabinet értékelése szerint szakmailag indokolt és szükségszerű volt kedden végrehajtani azt az akciót, amely során őrizetbe vettek egy terrorcselekményre készülő fogorvost - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerdán.



"Ismételten szeretném megerősíteni, hogy ennek az akciónak, ennek a leleplezett és megelőzött szándéknak nincsen köze az államelnök úr látogatásához, nem ő volt ennek a szándéknak a célpontja" - fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: félreértésre adhatott okot az, hogy az intézkedésre az elnöki látogatást megelőzően került sor.



A Magyar Iszlám Közösség elítéli a szélsőséges muszlimok nézeteit, az iszlám köntösbe bújtatott terrorizmust - közölte a szervezet elnöke az előző napi rendőri bejelentésekre reagálva szerdán. "Véleményem szerint mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen nézeteinek vannak még követői Magyarországon. A terrorveszély nem múlik el addig, míg a háttérbázisukat nem számolják fel!" - tette hozzá az iszlám közösség elnöke.