A Magyar Nemzet főszerkesztője elfelejtette meghosszabbítani önvédelmi fegyvere 2001-ben lejárt engedélyét, a felszólításokat pedig nem vette át - írja az Index. A bíróság ezért tiltott fegyvertartásban találta bűnösnek a főszerkesztőt, akit egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. Liszkay és ügyvédje, Nehéz-Posony István fellebbezni fog a nem jogerős ítélet ellen.
Liszkay 1992-ben vásárolt önvédelmi fegyvert, melynek engedélye 2001-ben valóban lejárt. Ez azonban a rendőrségnek is csak tavaly szúrt szemet - mondta a Népszabadságnak Nehéz-Posony. A főszerkesztőt két alkalommal is tértivevényes levélben szólították fel az engedély meghosszabbítására, a leveleket azonban "nem kereste" megjegyzéssel a posta visszaküldte a feladónak. A főszerkesztő szerint megint a Magyar Nemzetet támadják.
Liszkayt tavaly ősszel kereste fel egy rendőr a lakásán, tájékoztatva a főszerkesztőt fegyverviselési engedélye visszavonásáról. Liszkay ezek után leadta fegyverét, ezzel lezártnak tekintette az ügyet - írja a Népszabadság. A rendőrség azonban lőfegyverrel visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett, és nyomozás indult.
Az ügyvéd sem vitatja, hogy Liszkay több mint két évig jogszerűtlenül tartotta magánál a pisztolyt, de álláspontja szerint ez nem bűncselekmény, mert a fegyvert szabályos körülmények között szerezte meg, az engedély meghosszabbításának elmulasztása pedig csupán szabálysértés.
A napilap szerint a bíróság azonban nem osztotta az ügyvéd álláspontját, és az enyhítő körülményeket figyelembe véve egy év börtönre büntette az amúgy kettőtől nyolc évig terjedő büntetéssel sújtható bűncselekményben vétkesnek talált főszerkesztőt.
"Az ítélet olyan súlyú, mintha Uzi és Kalasnyikov géppisztolyokat vettem volna a kínai piacon, következésképpen azt kell mondanom, hogy ami a bíróságon történt, az a hatalom egy újabb durva támadása a Magyar Nemzet és az ellenzéki hangok ellen" - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Liszkay.