"Nagyon sokszínűvé vált a magyar elektronikus média, de uniformizálódott a program, és a közszolgálati média sem képes színvonalbeli egyensúlyt adni a kereskedelmi televíziókkal szemben" - mondta Kovács György, az ORTT elnöke a testület 2003-as tevékenységéről szóló beszámoló, illetve az ezzel kapcsolatos határozati javaslat általános vitájában, kedden a parlamentben. Az ORTT elnöke a médiatörvény módosítását a kábel- és digitális televíziók terjedése érdekében is szorgalmazta.
Kovács foglalkozott a "kiegyensúlyozott tájékoztatás hiányosságaival", amit szerinte a civil szférának és a kisebbségi szervezeteknek nyújtott "megszólalási minimum" is orvosolhat. Az ORTT elnöke szólt arról, hogy többször alkalmaztak szankciókat kisebbség elleni gyűlöletet célzó vélemények sugárzásáért.
Balogh Miklós, az MSZP vezérszónoka korrektnek nevezte a beszámolót és úgy vélte, törvényhozási feladat a médiastruktúra fejlődése előtti gát eltüntetése. Hozzátette azonban, hogy kétharmados törvény lévén, politikai akarat nélkül nem lehet változtatni a nyolc éve hatályba lépett médiatörvényen. Pető Iván (SZDSZ) szerint a médiatörvény fő dilemmája az, hogy milyen mértékben kell a közönség igényeit kielégíteni, illetve a parlamentnek milyen mértékben van joga ezt korlátok közé szorítani.
"Probléma van a magyar média függetlenségével" - mondta a Fidesz-frakció nevében felszólaló Halász János, elfogadhatatlannak nevezve az ORTT tevékenységét. Pártja "egy kormánytöbbségtől független médiahatóság megteremtésében érdekelt" - tette hozzá az ellenzéki képviselő. Balogh László (MDF) ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a kormány szűkíteni próbálja a médiahatóság mozgásterét, amikor "arra kényszeríti", hogy a műsorszolgáltatói alapból legyen kénytelen pénzt elvonni működése biztosítására. (MTI)