Nem tájékoztatják megfelően a betegeket

Utolsó frissítés:

Magyarországon a harmadik legjobban sérülő betegjog a tájékoztatásé - derül ki a betegjogi képviselők tapasztalatait összegző jelentésből.

A túl kevés, a túl sok, vagy a nem megfelelően átadott információ a betegek kárára válhat - áll a jogvédő szervezetek nyilatkozataiban. Gyakori eset, hogy a pszichiátriai betegeket kevésbé tájékoztatják a jogaikról – mondta Dobos János, az Emberi Jogvédő Szervezet Magyarországon elnöke. "Azoknak, akik bekerülnek a pszichiátriákra, többnyire fogalmuk sincs, milyen jogaik vannak." Dobos szerint a legtipikusabb sérelem a jogtalan kényszerbeszállítás.



A betegek emberi jogait sértő esetekkel foglalkozó szervezethez fordulók panaszai között gyakran szerepel a túlgyógyszerezés és a fizikai bántalmazás. Sőt, mostanában egyre gyakoribbak azok az esetek is, amikor egy idős személyt úgy akarnak pszichiátriai szakvélemény alapján gondnokság alá helyezni, hogy egy családtag áll a háttérben – tette hozzá.



A gyógyíthatatlan daganatos betegek testi és lelki támogatásával foglalkozó Magyar Hospice Alapítvány szerint a hozzájuk kerülő betegek harmada nincs tudatában betegségének súlyosságával. Sokan még azt sem tudják, hogy rákbetegségben szenvednek. A korábbi, tíz évvel ezelőtti orvosképzésből kimaradt az orvos-beteg kapcsolat oktatása, ezért sok gyógyító nincs felkészülve arra, hogy az adott beteggel, hogyan közölje a diagnózist – mondta Muszbek Katalin, az alapítvány elnöke.

(MTI)