A Népszabadság Rt. igazgatóságának elnöke Lengyel L. László vezérigazgató lett. Ezt a posztot eddig Eötvös Pál töltötte be, aki február 11-én távozott főszerkesztői posztjáról. Megfigyelők felhívják a figyelmet, hogy az új főszerkesztő nem tagja a háromtagú igazgatóságnak, aminek viszont tagja lett Kun Tibor, a felügyelő bizottság korábbi tagja, és változatlanul betölti igazgatósági tagságát Papp Béla, a legnagyobb kisebbségi tulajdonos, a svájci Ringier ügyvezető igazgatója.
A hvg.hu értesülései szerint a jelenlegi főszerkesztő helyettesek (Karcagi László, Tamás Ervin, és Zalai István) megmaradtak posztjukon, ám kora ősszel ezen a szinten is változások várhatók. Sylvia Lepiarczyk, a Ringier regionális igazgatója, reagálva a Népszabadság “elbulvárosodását” kifogásoló bírálatokra, megerősítette, hogy a lap pozícióját Magyarország vezető minőségi napilapjaként kívánják megszilárdítani. Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány nevében a lap baloldali elkötelezettségének fontosságát hangsúlyozta. (hvg.hu)