Több ezer lakásban továbbra sincs villany – mondta Boross Norbert. Az Elmű kommunikációs igazgatója szerint a cég szakemberei estére valószínűleg a munkák 90 százalékával végeznek majd. Az áramszolgáltatás hiánya inkább a peremkerületi vagy a főváros környéki utcákat, utcaszakaszokat érinti.
Boross Norbert elmondta: a közmű helyreállítását nehezíti, hogy a megsérült vagy gyökereiben meglazult fák később is rádőlnek a vezetékekre, de sok helyen még mindig a vezetéken fekszenek a kidőlt fák, így életvédelmi okokból sem kapcsolhatják vissza az áramot. A tűzoltósággal és az erdészetekkel együtt dolgoznak a vezetékek helyreállításán.
A károkkal kapcsolatban elkészült az elsődleges jelentés – mondta Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára csütörtök délután. Ennek alapján az azonnali veszélyelhárítás költségeit a kormány a vis maior keretből pótolja az önkormányzatok számára. A kár összege több tízmillió forintra becsülhető – tette hozzá. Csütörtökön megkezdődött az országos kárfelmérés is, ami várhatóan egy hétig tart. Ennek keretében a lakóépületekben, önkormányzati épületekben, utakban, hidakban és egyéb épületekben keletkezett károkat mérik fel a szakemberek. Az előzetes vizsgálatok alapján több mint százmillió forintra rúg majd a helyreállítási költség, de a kormány a vis maior 1,2 milliárd forintos keretén kívül egyéb támogatási lehetőséget is vizsgál a károsultak segítésére - tette hozzá Pál Tibor.
Budapesten várhatóan szombat estére fejeződik be a vihar és a tornádó erejű szél okozta törmelék, hordalék és gallyak eltávolítása. Csütörtökön napközben 50 célgéppel és 552 kézi úttisztítóval folytatták a munkát a FKF Rt. emberei. Így összesen már csaknem 400 köbméternyi törmeléket szedtek össze Budapesten, ahol a legnagyobb károkat a dél-budai területen okozta a szélsőséges időjárás.
(MTI)