A kampánycsend megsértését megállapító döntést kedd délutáni budapesti ülésén egyhangúlag fogadta el az Országos Választási Bizottság (OVB).
A testület a Fidesz panaszát helybenhagyva megállapította, hogy az MTV 2-es csatornáján szombaton reggel a Roma magazin című műsorban megszólalt Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter, aki az MSZP EP-listáján szerepel.
Ugyancsak a Fidesz beadványa alapján állapította meg a testület, hogy a Népszava a szombati számában megsértette a kampánycsendet, amikor Lévai Katalinról, mint leköszönő miniszterről jelentetett meg cikket.
Az OVB egy korábbi állásfoglalása szerint a választási eljárási törvény alapján kampánycsendsértésnek minősül, ha annak beállta után egy médium a választással összefüggésbe hozható személyt vagy pártot említ, illetve szerepeltet.
A kampánycsend megsértésének - a megállapítás nyilvánosságra hozatalán túl - viszont nincs jogkövetkezménye, így nem sújtható szankcióval a jogszabályt megsértő egyik médium sem. (MTI)