Kovács László nem indul újra az MSZP elnöki posztjáért

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Az MSZP elnöke döntését az pártfrakció kedd esti ülésén jelentette be, ahol Medgyessy Péter miniszterelnök is részt vett, és a képviselők értékelték a vasárnapi európai parlamenti választást. A párt tisztújító kongresszusára várhatóan októberben kerül majd sor.

A Magyar Szocilaista párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy indul-e pártelnök-jelöltként az október 15-16-ra tervezett tisztújító kongresszuson, Kovács László azt válaszolta: "az újrainduláson nem gondolkodtam".



A magukat megnevezni nem kívánó résztvevők szerint az ülésen az európai parlamenti választások kudarca miatt nem volt önmarcangolás, egymásra mutogatás, inkább "tanuljunk belőle" hangulat uralkodott. A frakciótagok beszámoltak arról, amit saját választókörzetükben tapasztaltak.



A Magyar Televízió Napkelte című műsorában Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke - hangsúlyozva, hogy az MSZP belügyének tekinti, milyen következményei lesznek a választási szereplésnek - azt mondta: "számítottam arra, hogy a kampány nem marad majd következmények nélkül, ám a kormányzatnak egy nyugodt, higgadt időszakra van szüksége, stabil koalíciós támogatásra, amiből az következik, hogy a koalíciós pártokon belül rendnek és nyugalomnak kell lenni, és hát az MSZP estében ez azt jelenti, ha ott vannak gondok és feszültségek azokon mielőbb túl kell jutni".



"Az biztos, hogy ez a választási szereplés határozottan összefügg az én megítélésem szerint a választási kampánnyal, azt későn kezdték, rossz volt, koncepciótlan volt, és túlzottan negatív volt, többek között ennek alapvető szerepe van az MSZP választási szereplésében" - válaszolta a szabad demokrata pártelnök arra a kérdésre, hogy személy szerint felelősnek tarja-e Kovács Lászlót azért az eredményért, amit az MSZP a választások során elért.



Horn Gyula, az MSZP európai uniós választási kampányának irányítója a Napkeltének telefonon adott nyilatkozatában határozottan cáfolta, hogy a keddi elnökségi ülésen veszekedés lett volna. "Szó sincs arról, hogy veszekedés lett volna. Arról vitáztunk, hogy hogyan és merre, hát mégiscsak hibáztunk, ezt mutatja a választási vereség. Ennél fontosabb, hogy menjünk előre".



"Kovács László sokat tett az MSZP-ért és az országért, de az is tény hogy egyre nehezebb számára összeegyeztetni a külügyminiszterséget a pártelnökséggel". Hozzáfűzte: ő maga már háromnegyed éve javasolta, hogy a két posztot válasszák szét. Arra a kérdésre, hogy van-e olyan személy, akit alkalmasnak tartana arra, hogy átvegye Kovács László posztját azt mondta: "legalább öt-hat ilyen emberről gondolkodom, de most nem mondok neveket". (MTI)