Lemondott a környezetvédelmi tárca politikai államtitkára

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Kis Zoltán azzal indokolta döntését, hogy nem tudta kellőképpen érvényesíteni az agrár-környezetvédelemmel és tájgazdálkodással kapcsolatos elképzeléseit.

Június 30-i hatállyal lemondott Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, mert, mint mondta: nem tudta kellőképpen érvényesíteni az agrár-környezetvédelemmel és tájgazdálkodással kapcsolatos elképzeléseit.



Kis Zoltán elmondta: július 1-jétől az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában tevékenykedik, és feladatai július 15-től kiegészülnek az alkotmányügyi bizottságában való részvétellel.



A politikai államtitkár megerősítette az Indexnek adott nyilatkozatát, amely szerint lemondását már egy ideje fontolgatta, de az EP-választási kampány miatt azt nem akarta bejelenteni. Az Index értesülése szerint Kis Zoltán helyére Gombos András volt SZDSZ-es parlamenti képviselő, a szabad demokraták agrártagozatának vezetője kerülhet. (MTI)