Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos tanúkénti meghallgatását rendelte el hétfőn a Fővárosi Bíróság abban a két sajtóperben, amelyet Keller László közpénzügyi államtitkár indított a politikusok vadászataival kapcsolatos adatkezelésről szóló Magyar Nemzet-cikkek miatt. A kifogásolt cikkekben hivatkoznak arra is, hogy Péterfalvi Attila vizsgálatot indított az ügyben, adatok, iratok megsemmisítéséről rendelkezett, és az utóbbi nyilvánvalóan arra utal, hogy jogsértés történt.
A hétfői tárgyaláson ugyanakkor Keller László azt mondta: a Péterfalvi Attila által kiadott állásfoglalások nem tartalmaznak semmit, ami arra utalna, hogy törvényt sértett volna. Ügyvédje szerint az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy a bekért vadásznaplókból és dokumentumokból megállapítható lenne, ki, mikor, kivel vadászott és mennyit fizetett ezért. A közpénzügyi államtitkárnak ugyanakkor éppen az a feladata, hogy figyelemmel kísérje a közpénzek felhasználását, például az állami vadászterületen, állami vadásztársaságokban. A felperesi oldal szerint a lap a sajtó-helyreigazítási eljárás során nem tudta, még csak meg sem kísérelte bizonyítani vitatott állításait.
A Fővárosi Bíróság az alperes indítványára augusztusra napolta el a két, Keller kontra Magyar Nemzet sajtópert azzal, hogy akkor tanúként hallgatják meg a kifogásolt cikkekben hivatkozott Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos véleményét az esetről.
(MTI)