A koalíciós pártok támogatják a jelölést - közölte Lendvai Ildikó és Eörsi Mátyás szabad demokrata ügyvivő. "Az MSZP három kritériumot támasztott a kinevezendő jelölttel szemben és Kovács László mindhárom kritériumnak magas fokon megfelel" - mondta a szocialista frakcióvezető. Olyan embert kellett találni, aki az EU-ban "otthon van", az európai uniós politikában nagy gyakorlatot és elismertséget szerzett - tette hozzá. A szocialisták második kritériuma az volt, hogy a jelölt értsen egy olyan fontos szakterülethez, amely az unió életében is fontos és magyar szempontból sem közömbös. Az EU-ban éppen most kezd felértékelődni a közös uniós külpolitika kialakításának igénye, a szomszédságpolitika. Kovács ezen a területen "kitűnően tud tevékenykedni" - fűzte hozzá Lendvai Ildikó. Az MSZP harmadik kritériuma az volt, hogy a kiválasztandó biztos ne csak szakember, hanem politikus is legyen.
Az ellenzéki pártok nem támogatják Kovács László külügyminiszter jelölését az Európai Unió magyar biztosának posztjára - jelentette be Szájer József (Fidesz) és Herényi Károly (MDF) kedden Budapesten. "Kovács László (...) nem alkalmas a magyar nemzeti érdekek közös képviseletére az Európai Bizottságban", őt a Fidesz az MSZP képviselőjének tekinti - közölte Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője az ügyben tartott négypárti egyeztetés után. A Fidesz Barsiné Pataky Etelka európai parlamenti képviselőt, volt ausztriai magyar nagykövetet javasolta a biztosi tisztségre. Kovács László jelölése "az elmúlt két esztendő legrosszabb kormányzati döntése" - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.
"Még nem értesültem a döntésről, és nem kívánok nyilatkozni" - reagált Balázs Péter hallható meglepetéssel a kormányfő döntésére, amiről az MTI tudósítójának telefonhívásából értesült. Balázs Péter május 1-től dolgozik az Európai Bizottság magyar biztosaként, és együtt felel a regionális politikáért a francia Jacques Barrot-val. Jelölésekor, februárban Medgyessy Péter miniszterelnök "az uniós szakterület kitűnő és gyakorlati szakemberének" nevezte Balázs Pétert. EU-biztosi jelölése előtt a brüsszeli állandó magyar EU-képviselet vezetője volt; a kormány egyelőre hat hónapra delegálta az Európai Bizottságba.
A magyar EU-biztos kiválasztásáról tartott négypárti konzultációt Medgyessy Péter miniszterelnök hívta össze. A találkozót Orbán Viktor, a Fidesz elnöke július 20-án levélben kezdeményezte a miniszterelnöknél. (MTI)