A síita Mahdi Hadseregének harcosai aknavetőkkel lőtték az amerikaiak állásait, s az amerikai fél is lövegek tüzével válaszolt. Helyszíni jelentések szerint legalább tíz nagy robbanás hallatszott a síita szentély térségében, s a mecset udvarára is hullott néhány repesz. Eszerint változatlanul Szadr hívei tartják ellenőrzésük alatt a mecsetet, az amerikai harckocsik pedig továbbra is ostromgyűrűben tartják azt.
Muktada asz-Szadr radikális síita vezető szóvivője, Ahmed Sajbáni sejk közölte, hogy Szadr több fegyveres híve életét vesztette, illetve megsérült a vasárnap esti harcokban amerikai harckocsik lövegeinek lövedékeitől, illetve amerikai helikopterek fedélzeti fegyvereinek tüzétől az Ali imám mauzóleumát övező kerítésen belül. Mint mondta, a szentélyt körülkerítő fal nyugati része megrongálódott az amerikai támadások következtében. Egy amerikai katonai szóvivő ezt tagadta, s kijelentette: az amerikai alakulatok a szentélytől délre fekvő helyszíneket lőttek, azokat a helyeket, ahonnan a síita fegyveresek tüzeltek rájuk.
Sajbáni azt mondta újságíróknak az Ali imám mecset épületében, hogy ha az amerikai erők visszatérnek támaszpontjaikra, és Nedzsefben helyreáll a béke, Szadr harcosai újra "egyszerű állampolgárok lesznek", s átadják a szent hely feletti ellenőrzést a nedzsefi vallási elöljáróknak. Ez a nyilatkozata ellentmondani látszik Szadr egy korábbi állásfoglalásának, amelyben a radikális síita vezető kijelentette: fegyveresei azután is őrizni fogják Ali imám mecsetjét, miután átadták a szentély kulcsait a vallási elöljáróknak.
A hét végén Szadr és Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, az iraki síiták legtekintélyesebb vezetője nevében tárgyalásokat folytattak megbízottak a szentély átadásáról, de nem jutottak egyezségre. Sajbáni azt mondta, Szisztáni megbízottai függesztették fel a tárgyalásokat. Maga az nagyajatolláh Londonban tartózkodik, ahol nemrégiben műtéten esett át.
(MTI)