Mádl: aggályos a Nap TV munkatársainak kitüntetése

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Mádl Ferenc Medgyessy Péternek jelezte: a Nap-kelte című műsor médiatörvényt sértő magatartása miatt aggályos a Nap TV egyes munkatársainak állami kitüntetése.

A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztálya szerint a köztársasági elnök augusztus 19-én Medgyessy Péternek levélben fejezte ki aggályait a kormányfő előterjesztésével kapcsolatban, amelyben javaslatot tett a Nap TV egyes munkatársainak kitüntetésére, és az előterjesztésében foglaltak ismételt áttekintésére kérte a miniszterelnököt. Az államfő kérését azzal indokolta: a sajtó útján is nyilvánosságra került információk szerint a Nap-kelte műsorával szemben több ízben merült fel megalapozott kifogás, melyeknek az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) is hangot adott.



Az ORTT állásfoglalásaiban és határozataiban rámutatott a Nap-kelte című műsor médiatörvényt sértő magatartására, meghatározott esetekben az elfogulatlan, a hiteles és pontos tájékoztatási kötelezettség megsértésére.



Mádl Ferenc úgy ítéli meg, hogy jelen esetben a javasolt kitüntetések adományozásával sérülne az alkotmányos kötelezettsége, amely szerint a köztársasági elnök kifejezi és őrzi a nemzet egységét.