Medgyessy levele Szili Katalinnak - Dokumentum

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Megyessy Péter miniszterelnök lemondott posztjáról. Ezt maga a kormányfő jelentette be szerdán Budapesten, az Országházban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

"Néhány perccel ezelőtt a köztársasági elnök úr útján benyújtottam a lemondásomat az Országgyűlés elnökasszonyának, holnapi hatállyal" - mondta Medgyessy Péter nem sokkal délután hat óra előtt.



A miniszterelnök házelnöknek szóló levelét - amelyet a rendkívüli sajtótájékoztatón bocsátottak az újságírók rendelkezésére - az alábbiakban az MTI-hez eljuttatott dokumentumot teljes terjedelmében közöljük.



Tisztelt Elnök Asszony! Két éve és három hónapja, amikor elfogadtam a köztársasági elnök úr kezéből a miniszterelnöki kinevezésről szóló okmányt, azzal az elhatározással tettem, hogy sikerül az ország akkori állapotát jobbá, az emberek életét könnyebbé tenni, s a demokrácia érvényesülését biztosítani.



Sok minden megvalósult az ország közös álmaiból és sok minden a feltételek hiányában nem. A kormány sok jót tett és sok hibát vétett. A politika légköre nem sokat javult, együttműködés, szolidaritás helyett alantas stílus, acsarkodás jellemzi a közéletet. Szembe találkoztam a koalícióban keletkezett széthúzással is, amint felhagyni kívántam visszhangtalanná lett megegyezési törekvéseimmel.



Mindezek alapján 2004. augusztus 26-ai hatállyal benyújtom a lemondásomat. Amikor ezt a lépésemet megteszem, nyugodt szívvel mondhatom, az ország helyzete szilárd, a gazdaság fejlődése töretlen, a családok többsége nagyobb jövedelmet költhet mint 2002 elején. Nemzetközi megbecsülésünk régen tapasztalt színvonalon mozog. Kívánom, hogy utódaim az ország javára tovább tudják építeni, amit vezetésem alatt a kormány eddig megtett.



Tisztelt Elnök Asszony!



A 2002-es kampányban azt a jelszót választottam, hogy a kormányzás nem uralkodás, hanem szolgálat. Hitem szerint ettől soha, egy percre sem tértem el.



Megtiszteltetés volt szolgálnom hazámat, honfitársaimat, a magyar nemzetet.



Budapest, 2004. augusztus 25.



Tisztelettel:

Dr. Medgyessy Péter