"Nagyon kemény mérkőzésen van túl mindkét válogatott. Remekül küzdött a csapat, elégedett vagyok a játékosokkal" - mondta Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. "Annak köszönhetjük a sikert, hogy végig bíztunk magunkban, és így meg tudtuk fordítani a találkozót. A megszerzett három ponttal újra nyílt lett a küzdelem a csoportban" - tette hozzá a magyar szövetségi kapitány.
"Gratulálok csapatomnak a fordításhoz, ennek alapfeltétele volt a játékosok pozitív gondolkodása és hozzáállása. Kétszer is talpra álltak, 0-1-nél és 2-2-nél, s remélem, hogy a folytatásban is hasonló szellemben futballoznak majd" - szögezte le a német szakvezető. "Azt sem hallgathatom el, hogy a győzelem ellenére lesz még mit javítanunk. Sajnos az első félidőben nem találtuk a tömören és jól védekező izlandiak elleni ellenszert, ekkor lassan és körülményesen játszottunk. Pedig az ilyen felfogásban játszó riválist csak gyorsabb labdajáratással és támadásokkal lehet megtörni. A jó csapatok kilencven perc során többféle taktikát is alkalmazni tudnak, nekünk szintén ebbe az irányba kell haladnunk."
"Felejtsük el az első félidőt, rosszul játszottunk, ráadásul hátrányba is kerültünk" - jegyezte meg az ekkor még a kispadon ülő Torghelle Sándor, a második játékrész egyik hőse. Elemzésében Mattähus kiemelte: a hajrában nyerőemberré előrelépő Torghelle és Szabics Imre sem volt teljesen egészséges, ezért került Kovács Péter a kezdőcsapatba. A cserék ritmusát pedig nem a közönség követelése, hanem saját megérzései határozták meg. "Torghelle és Szabics is felmorzsolódott volna az izlandi védők között, ha az elejétől szerepeltetem őket." - tette hozzá.
A VfB Stuttgart játékosa ezt kissé másként látja. "Én vállaltam a játékot, de a kapitány másként döntött. Most már teljesen mindegy, az a fontos, hogy nyertünk. Arra viszont magam sem emlékszem, a harmadik gól előtt miként került elém a labda, de az a lényeg, hogy sikerült betalálnom" - mondta Szabics.
A szünetet követő negyedórában szinte semmi sem utalt arra, hogy Gera Zoltán vezérletével fordít a magyar válogatott, hiszen a görcsös akarás miatt nem alakult ki helyzet az izlandiak kapuja előtt. A 63. percben azonban a West Bromwich Albion klasszisa gólt fejelt, majd a 76. percben pazar indításával lépett ki Torghelle, s juttatta 2-1-es vezetéshez együttesét. Erre még Indridi Sigurdsson révén válaszoltak a vendégek, de Szabics (80.) találatára már nem.
"Szünet után a cserék révén megbontottuk az izlandiak védekezését, ráadásul ellenfelük el is fáradt. Mindenesetre a várakozásoknak megfelelően keményen és eltökélten játszottak, alaposan megnehezítették a dolgunkat" - mondta Torghelle.
A mérkőzés legjobbja, Gera Zoltán szintén a második játékrészre feljavult teljesítményben látja a siker kulcsát. "Örülök annak, hogy lélektanilag is fontos győzelmet arattunk. A pihenő után felgyorsítottuk a játékot, jól használtuk ki a lehetőségeinket. Szerencsére ellenfelünk végig egysíkúan futballozott, így esélyt adott a fordításra, s ezt ki is használtuk" - jegyezte meg a támadó.
A magyar gárda így két forduló után 3 pontos, ez nagyjából megegyezik a papírformával. "Szerettem volna, ha 6 ponttal indulunk, de bizonyos zágrábi körülmények miatt ez nem sikerült. De azt is el kell ismernem, hogy jelenleg még jobbak a horvátok. A stockholmi győzelmük már egészen más megvilágításba helyezi a zágrábi vereségünket" - mondta Matthäus. Hozzátette: az októberi stockholmi meccsnek sem csapata lesz az esélyese, de a futballban bármi előfordulhat, így a jó eredmény sem kizárt.
A játékosként világbajnok, s 150-szeres világbajnok legenda kollégája, Asegir Sigurvinsson a játékvezetőt okolta a vereségért. "Pocsékul vezette a mérkőzést, ezt jól bizonyítja, hogy az egyik hazai gól előtt nem ítélt szabadrúgást az Eidur Gudjohnsen elleni szabálytalanságért, pedig jó pozícióból kísérletezhettünk volna. Csalódott vagyok, hiszen legalább egy pontra rászolgáltunk volna" - mondta az izlandiak szakmai irányítója, aki azért gratulált a magyaroknak a győzelemhez.
A magyar válogatott idén még két selejtezőt játszik: október 9-én Svédország ellen, november 17-én pedig Málta válogatottja ellen. (MTI)