"Jól szervezett, erős, a feladatait magas szinten ellátni képes, büszke rendőrséget szeretnénk, olyan rendőrséget, amely szolgálja a társadalmat, amely kitüntetett szerepet játszik a közrend és a közbiztonság megőrzésében, fenntartásában, és olyat, amely részese és egyben lojális közreműködő partnere a közhatalomnak és a közhatalom gyakorlásának" - mondta Gyurcsány Ferenc, s hozzátette, Bene Lászlót eddigi szakmai tevékenysége, vezetői szerepe alapján alkalmasnak látja arra, hogy ilyen rendőrséget formáljon.
Gyurcsány elmondta, a főkapitány kinevezése előtt egyeztetett a belügyminiszterrel és az Országgyűlés illetékes bizottságának elnökével, valamint szólt arról is, hogy Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány vezetői tevékenységét és rendőri munkáját nagyra értékeli, és véleménye szerint Gergényi Pétert képessége, tehetsége és végzettsége alkalmassá teszi őt budapesti főkapitányi teendői ellátására, és "alkalmassá tették őt arra, hogy jelöljék országos főkapitánynak".
A miniszterelnök-jelölt közölte, Bene Lászlót 2002-ben Orbán Viktor volt miniszterelnök nevezte ki központi tisztté. Bene László addig Vas megyei főkapitány volt, 2002-től az RSZVSZ vezetője. Újságírói kérdésre elmondta, nem gondolja, hogy Gergényi Péter sorsában "bármilyen változás indokolt lehetne", ugyanakkor megjegyezte: nem az ő tiszte erről nyilatkozni. Gyurcsány azt is elmondta, Lamperth Mónika belügyminiszterrel az egyeztetés során a rendőrség reformjáról is beszélt. Bene László az újságírókkal annyit közölt, kinevezése után nyilatkozik a rendőrséggel kapcsolatos elképzeléseiről.
(MTI)