"A 23 éves fiatalember az internetről letöltött tiltott felvételeket cd-lemezekre másolta, és ezer forintért kínálta" - mondta el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kékesné Gyimóthy Marianna.
A gyanú szerint a fiatalember mintegy négyszáz lemezt értékesített, amelyeket el is juttatott az ország számos pontján élő megrendelőknek. A bűncselekményre az ORFK internetes bűnözéssel foglalkozó csoportja figyelt fel még 2003 tavaszán, a pécsi rendőrkapitányság pedig nyolcvan helyi hatáskörű rendőri szervet keresett meg az ügy felgöngyölítésére.
A gyanúsított jelenleg szabadlábon védekezik, tettéért azonban 2 és 8 év közötti szabadságvesztéssel sújtható.
(MTI)