Széchy Tamást a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti - közölte Ruza József, a MÚSZ főtitkára, aki a halálhírt tudatta az MTI-vel. Mint ahogy a sportminisztérium és a Magyar Olimpiai Bizottság is.
Széchy Tamás 1962-ben Gyarmati Dezső olimpiai bajnok pólós felkérésére a KSI vízilabdacsapatánál kezdett dolgozni. 1966-tól a KSI úszószakosztályának vezetőedzője, megalapítója, 1969-ben javaslatára bevezetik az úszósport korosztályos versenyrendszerét. Az erre épülő sikersorozat kezdeteként Hargitay András ifjúsági Eb-aranyat nyert, majd tanítványai közül ugyanő lesz az első olimpiai érmes 1972-ben a müncheni olimpián (400 m vegyes, bronz).
Széchy Tamás 1973-ban lett mesteredző, ebben az évben szerzi meg Hargitay András első vb-aranyát (Belgrád, 400 m vegyes). 1976-tól a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, 1980-ban a moszkvai olimpián Wladár Sándor nyeri a Széchy-csapat első ötkarikás aranyérmét (200 m hát). Az 1988-as szöuli olimpián Darnyi Tamás kétszeres aranyérmes (200 m és 400 m vegyes), Szabó József 200 m mellen első.
1988-ban - elsőként az edzők közül - Állami Díjat kapott munkásságáért. Az 1992-es barcelonai olimpián Darnyi Tamás megvédi mindkét aranyát, Széchy A magyarság jó hírnevéért kitüntetés birtokosa lesz, és az évben megkapja a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét.
1993-tól a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. A hivatását nem munkaként, hanem küldetésként megélő "úszópápa" folytatódó sikereinek jegyében az 1996-os atlantai nyári játékokon Rózsa Norbert (200 m mell) révén a hetedik, Czene Attila (200 m vegyes) jóvoltából pedig a nyolcadik olimpiai aranyérem is megszületik.
Összességében tanítványai 1972 és 1996 között 8 arany-, 4 ezüst és 3 bronzérmet nyertek az ötkarikás játékokon, 1973 és 1998 között 12 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek világbajnokságokon.
Hat alkalommal is megválasztották az év edzőjének, 2001-ben életműdíjként Gerevich Aladár Emlékérmet vehetett át a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesülettől. Ugyanebben az esztendőben - a Magyar Sport Napján - Bay Béla-díjat, majd MOB-érdemérmet kapott.Széchy Tamást a Magyar Úszó Szövetség mellett a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, s a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti. Széchy Tamás olimpiai és világbajnoki érmes tanítványai:ötkarikás játékok: