A Népszabadság értesülését Babati Lajos MOB-igazgató hétfőn megerősítette. A napilap információi szerint a két vizeletminta nyomán kért a NOB orvos-, majd fegyelmi bizottsága egy harmadikat a magyar kalapácsvetőtől, akinek azonban hiába telepítettek Ferihegyre két, Athénba szóló repülőjegyet - a versenyző kísérője a korábbi kalapácsvető olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula lett volna -, a bajba került sportoló nem volt hajlandó visszautazni a görög fővárosba.
Valószínű, hogy az ötkarikás aranyérmétől megfosztott Annus Adrián mindennek tudatában közölte a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel: befejezi pályafutását.
A kínos ügy további következménye, hogy olimpiai szakértők szerint "kezdjük elveszíteni a sportdiplomáciai téren kivívott nemzetközi rokonszenvet". A Népszabadság úgy tudja, hogy a magyar sportolók egy része - nem egy kajakos és pólós például - ugyancsak neheztel a doppingesetek szereplőire, mert a botrányról hovatovább több szó esik, mint az olimpiai győzelmekről.