Báró Hatvany Ferenc unokája beperli a magyar államot

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Pert indított a magyar állam és a Szépművészeti Múzeum ellen báró Hatvany Ferenc unokája, akinek jogi képviselője négy műtárgy kiadását kérte a Fővárosi Bíróságon.

A szóban forgó festmény és három rajz tulajdonjoga és öröklésének kérdése nem lehet vitás, a magyar állam köteles kiadni a műtárgyakat - mondta Cardoso Maria Diana, a Tanzániában élő Hatvany-unoka ügyvédje. A felperes, aki Courbet Birkózók című festményére, valamint Daugbigny, Rodin és Vonmenzel egy-egy ceruzarajzára tart igényt az alkotások összértékét ötszáz millió forintban jelölte meg.



Az elsőrendű alperes, a Szépművészeti Múzeum és a másodrendű alperes, a magyar állam jogi képviselője azzal az érveléssel kérte a kereset elutasítását, hogy a perben követelt műtárgyak a magyar állam tulajdonában vannak, azokat a Szépművészeti Múzeum vagyonkezelési szerződés alapján birtokolja.



A felperes által hivatkozott múzeumi törzsnyilvántartás az eredet tekintetében nem precíz, az abban szereplő letéti bejegyzés ugyanis csupán az előzményre utal, arra, hogy Hatvany Alexandra a műtárgyak esetében közérdekből múzeumi elhelyezést kért. A múzeumi törzsnyilvántartásba történt bevezetés a tulajdonba vételt rögzíti, a közgyűjtemény az állami tulajdon kezelőjévé vált. Az állam tulajdonjoga nem bizonyított - tette hozzá Cardoso.



A műkincsper az idén tavasszal kezdődött, azután, hogy felröppent a sajtóban a hír, Ed Fagan amerikai sztárügyvéd pert indít a Magyar Köztársaság ellen a Hatvany-hagyaték ügyében. Az ügyvéd akkor úgy nyilatkozott, hogy a szerinte törvénytelenül, az örökösök hozzájárulása nélkül magyarországi múzeumokban "fogva tartott" festmények visszaadását vagy megváltását akarja elérni.



A bíró szeptember 23-ra halasztotta a tárgyalást.(MTI)