Annus áll a fegyelmi eljárás elé

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Annus Adrián már megírta levelét, amelyben hivatalosan értesíti a Magyar Atlétikai Szövetséget visszavonulási szándékáról, ám azt csak az ellene indult fegyelmi eljárást végét követően juttatja el az illetékeseknek.

Az ötkarikás aranyérmét az utólagos mintaadás megtagadásamiatt elveszítő sportoló azért vár még ezzel a lépéssel - amelyet egyébként már a nemzetközi szövetség (IAAF) felé megtett -, mert nem akar kibújni a vizsgálat alól, ugyanis egy idei kormányrendelet alapján visszavonult sportoló ellen nem indítható fegyelmi eljárás.



Az atlétikai szövetség fegyelmi bizottsága először múlt hét szerdára tűzte ki Annus és az athéni aranyérmétől szintén doppingvétség miatt megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert meghallgatását, de a tárgyalást a versenyzők nem megfelelő jogi képviselete miatt egy héttel elhalasztotta.



Fazekas és Annus ügyvédjükkel, a Bécsben élő, magyar származású Eva Maria Barkival jelentek meg a bizottság előtt, valamint elkísérte őket tanúként beidézett edzőjük, Vida József is. A szabályok szerint azonban az atléták jogi képviseletét csak olyan ügyvéd láthatja el, aki magyar kamarai tagsággal rendelkezik.