A Főváros Bíróság nem jegyezte be az új alapító okiratot, és a döntés ellen nem fellebbezett senki szeptember elejéig - mondta Varga József. A kuratóriumi elnök, aki egyben fideszes országgyűlési képviselő, június végén kapta kézhez Lévai Katalin felmentésről szóló levelét. A teljes kuratóriumot felmentette a volt miniszter asszony.
Egyszerűen működésképtelenné tették egy rosszul előkészített döntéssel a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt, azt az egyetlen intézményt, amely a magyarországi cigányság pályázati rendszerét üzemelteti - véli Varga.
A 21 tagú testület összetétele változatlan maradt. "Jogilag végig működött a kuratórium, mert a felmentésünk is csak a bírósági végzés után lett volna hatályos" - tette hozzá.
A kormányhivatal, figyelembe véve a bíróság által megjelölt kifogást, újra benyújtja az MCKA alapító okiratának módosítására vonatkozó kérelmét - mondta Ürmös Andor, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Roma Integrációs Igazgatóságnak vezetője. Várhatóan rövid határidőn belül az új alapító okiratot ismét benyújtjuk a bírósághoz - tette hozzá.
(MTI)