Kormányszóvivői poszt: László Boglár még nem döntött

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

László Boglár, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) szóvivője a hvg.hu-nak azt mondta, még nem döntötte el, elfogadja-e a kormányszóvivői megbízatást. Mélykúti Ilona és Jakupcsek Gabriella már visszautasította az ajánlatot.

László szerint a kormányszóvivői megbízatással kapcsolatos részletes megbeszélések után dönt majd a poszt esetleges elfogadásáról. Ezekre a tárgyalásokra az MFB szóvivője szerint a következő napokban kerül sor.



Gyurcsány Ferenc három, az elektronikus sajtóban dolgozó személyt kért fel a kormányszóvivői posztra; a jelöltek között volt Mélykuti Ilona, Jakupcsek Gabriella és László Boglár – értesült MSZP-közeli forrásból a Hír TV. A televízió szerint mindhárman visszautasították a felkérést, az Index azonban úgy tudta: László Boglár elfogadta a felkérést. A Hír TV szerint a miniszterelnöknek állítólag két fontos kitétele volt a kormányszóvivő személyével kapcsolatban: nő legyen és újságíró.



László Boglár korábban több napilapnál, hetilapnál, gazdasági szaklapnál is dolgozott, és hosszú időt töltött a Magyar Televízió gazdasági műsorainak vezetésével is. Az MFB előtti utolsó munkahelye a Népszavánál volt.



Hivatalosan szerdán derül ki, ki lesz az, aki az elkövetkezendő húsz hónapban a kormányszóvivői feladatokat ellátja. A Medgyessy-kabinetnek két szóvivője volt, a hétfőn politikai államtitkárrá kinevezett Gál J. Zoltánt augusztus elején menesztette a kormányfő; alig egy hónapig tölthette be a posztot Gál addigi helyettese, Gulyás Erika.