A 24 esztendős játékos sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: elsősorban azért tér haza, mert az észak-amerikai profi liga, az NHL a klubtulajdonosok és a hokisok érdekvédelmi szervezete közötti bérvita miatt szünetel. Szuper a 187. "észak-amerikai" profi, aki Európában kezdi meg a 2004/05-ös szezont.
"Nem tartom visszalépésnek, hogy Magyarországon folytatom a pályafutásomat. Az utóbbi éveken rengeteget fejlődött itt a hoki. Ugyancsak számított döntésemben, hogy most a válogatottnak is tudok segíteni, hiszen novemberben olimpiai selejtező, áprilisban pedig hazai rendezésű világbajnokság lesz" - mondta Szuper, aki az ob I-ben eddig kizárólag a Ferencvárosban játszott.
Utoljára 1997 márciusában lépett jégre a magyar élvonalban, akkor még 17 éves sem volt, de a fővárosi csapat főleg az ő fantasztikus védéseinek köszönhetően győzte le a Budapest Sportcsarnokban közel 10 ezer néző előtt rendezett fináléban mostani klubjának együttesét.
Szó volt arról, hogy az NHL-es kényszerszünet miatt Szuper Németországba, az Eisbaren Berlinhez igazol, lovaglóizom-szakadás miatt azonban a szerződéskötés meghiúsult. Ebből a sérülésből egyébként még mindig nem épült fel, így pontosan nem is tudni, mikor védhet ismét magyar közönség előtt.
"Remélem, a jövő héten megkezdhetem az edzéseket. Nem szabad elkapkodni a visszatérést, nehogy megint megsérüljek. Hosszú még az idény" - tette hozzá Szuper.
Kőhalmi Tibor, a dunaújvárosiak klubigazgatója érthetően boldog volt, hogy a legismertebb és legsikeresebb magyar hokis náluk szerepel. "Levente hazatéréséből csapatunk és a válogatott is rengeteget profitál. Persze, nem lehet egyetlen játékostól elvárni, hogy nyerje meg a bajnokságot, de az biztos, javultak az esélyeink a Székesfehérvárral szemben" - fogalmazott Kőhalmi. (MTI)