Az újság azon kérdésére, két vereség után is bízik-e még a kapitány a 2006-os világbajnokságra való kijutásban, elmondta: „Nem veszett el semmi, hiszen ne feledjük: jönnek még Budapestre a svédek is, és ha a hazai mérkőzéseinket hozzuk, valamint idegenben is bravúrra leszünk képesek a bolgárok ellen, akkor elérhetjük célunkat”.
Matthäus szerint az őt érő kritika csupán „egyfajta provokáció”. „Magyarországon van néhány újságíró, aki nem vállalja szemtől szembe a kritizálást, engem nem kérdez, így én nem válaszolhatok, és ők természetesen már most elkezdték pedzegetni, hogy távozom” – nyilatkozta a szövetségi kapitány, hozzátéve: egyelőre marad, és tovább dolgozik.
A lap információi szerint Lothar Matthäus szigorításokat tervez. A válogatott menedzsmentje úgy gondolja, eddig mindent megkapott a csapat, tökéletes körülmények között készülhettek a labdarúgók, a folytatásban azonban, ha kell, vonattal utazik a válogatott, a fontos találkozók előtt pedig a mobiltelefon használata tilos lesz. (Nemzeti Sport)