Haladó kormányzás – megbénult főváros

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Három percig állt a fotósok és kamerák pergőtüzében tíz ország állam- és kormányfője a a balközép csúcstalálkozó "családi" fotózásnak meghirdetett programján csütörtök este a balatonőszödi kormányüdülő tanácstermében. Az útlezárások miatt tegnap délután megbénult a főváros közlekedése.

"Három perc és utána cserélünk" - mondta kedélyesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a találkozó házigazdája, aki a csoportkép két sorba állított résztvevői között az első sorban, középen foglalt helyet.



Tizenegy állam- és kormányfőt vártak a fotózásra - a csúcs egyetlen pénteki nyilvános eseményére -, Göran Persson svéd miniszterelnök azonban lemaradt a képről, mert a tervezettnél később indult Svédországból - közölte az MTI-vel a sajtótitkára, Jan Larsson. A fotósok és tévések annál többen voltak: hozzávetőleg hetvenen igazítgatták gépeiket a legjobb beállítás érdekében.



A kétnapos informális csúcs résztvevőit földön, vízen, levegőben nagyszámú biztonsági őr védte. A balatonőszödi móló környékén a vízi rendészet hajói járőröztek, a település és az attól mintegy 15 kilométerre fekvő Szántód közötti út mentén, egymástól látótávolságra rendőrautók parkoltak, a főúton pedig motoros járőrök cirkáltak.



Légvédelmi lokátorokat is elhelyeztek a Balaton déli partján két kilométer hosszan elnyúló, ötszázhetvennégy lelkes faluban zajló csúcs helyszíne közelében.



A csúcson a vendéglátó magyar miniszterelnökön kívül Tony Blair brit, Stanislav Gross cseh, José Luis Rodríguez Zapatero spanyol, Göran Persson svéd, Adrian Nastase román, Meles Zenawi etióp, Paul Martin kanadai, Ri He Csan (Lee Hae-chan) dél-koreai és Helen Elizabeth Clark új-zélandi kormányfő, valamint Ricardo Lagos chilei és Thabo Mbeki dél-afrikai elnök vesz részt.