Az SZDSZ sajnálja, hogy a jobboldali pártok nem vesznek részt a pénteki MSZP és SZDSZ, valamint több civil szervezet demonstrációján a nyilas hatalomátvétel évfordulóján.
Megmozdulást hirdetett az Andrássy úti Terror Háza elé a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport is. A Magyar Jövő Csoport nem demonstrálhat a Terror Háza előtt, mivel erre a területre az SZDSZ - Új Generáció területfoglalási engedélyt szerzett a fővárosi önkormányzattól – mondta Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya.
Az SZDSZ - Új Generáció részéről a szabadságjogok korlátozásával kapcsolatban semmiféle igény nem merült fel, területfoglalásuk időpontját megelőzően vagy azután is felvonulhatnak a magát hungaristának valló csoport tagjai – reagált Csőzik László, az SZDSZ - Új Generáció elnöke Gergényi kijelentésére.
Politikai pótcselekvésnek nevezte Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője, hogy a Fidesz péntek délután Orbán Viktor és Pokorni Zoltán részvételével Sztehlo Gábor emléktábláját koszorúzza meg aki a vészkorszakban zsidók életét mentette meg. "A Fidesznek ott lenne a helye a 60. évfordulón az Andrássy út 60. előtt, hogy valamennyi politikai parlamenti párttal közösen emlékezzen meg" – véli Gusztos.
Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben jelezte, külföldi útja miatt nem tud részt venni a rendezvényen, ugyanakkor nagyra becsülését fejezte ki a szervezőknek.
Dávid Ibolya virágot helyezett el csütörtökön a Terror Háza előtt, az egyik olyan táblánál, amelyet az újnyilasok ellen tiltakozók aláírásai borítanak. Mellette gyertyát gyújtott az emlékhelyen Szőke László, Herényi Károly és Almássy Kornél MDF-es politikus.
"Nem állítanánk azt, hogy aki nem jön el, az nem demokrata" - tette hozzá Csőzik László. Az SZDSZ Új Generáció hagyományőrző szándékkal tavaly is tartott megemlékezést az Andrássy út 60. előtt.
Forgalomkorlátozásokat rendelt el a péntekre meghirdetett demonstrációk miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
(MTI)