Bármennyire is hihetetlennek tűnik Zalatnay Sarolta és baráti köre számára, az énekesnőnek kedden reggel be kell vonulnia a börtönbe. Bár az orvosi vélemény elutasítása ellen lehet fellebbezni, a fellebbezés nem halasztó hatályú - mondta el a MTI-nek Hegedűs László, Zalatnay Sarolta ügyvédje. Mint mondta, ők nem értenek egyet a határozattal, fellebbeznek ellene, mert az az orvosi diagnózis, amit ők benyújtottak, illetve a bíróság igazságügyi orvosszakértőjének véleménye teljesen ellentétes.
A bíróság hétfőn úgy döntött, hogy Zalatnay Sarolta betegsége a büntetés-végrehajtás keretein belül kezelhető, olyan jellegű, amely nem veszélyezteti az elítélt életét. Az énekesnő beviheti magával azokat a gyógyszereket, amelyek szedését az orvosa indokoltnak látja.
(MTI)