A Napi Gazdaság szerint a lakáshoz garázs és tároló helyiség is tartozik. Az elnöki hivatal a PI Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő Holding Kft.-től vásárolta az ingatlant hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzésen. A beszerzésre a lap szerint csak a nyertes céget kérte fel a hivatal, erre a jogszabály alapján ingatlan bérlés- vagy vásárlás esetén lehetősége is van.
Az államfő öt évre szóló megbízása 2005. augusztus 4-én jár le. Az államfő jelenleg a Béla Király úti épületegyüttes egyik rezidenciájában lakik, ahol elődje Göncz Árpád is élt hivatali ideje alatt. A korábbi köztársasági elnöknek a Vérhalom téren biztosítottak lakást.
A volt köztársasági elnök lakáshasználatát egy 2000-ben született jogszabály rendelkezik. E szerint a legalább három lakószobás lakás használata a volt köztársasági elnököt, illetve halála eetén az ögyvezét is megilleti.