Zárolják a Szegedi Paprika Rt. szállítmányait

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Összesen néhány tonnányi lehet a Szegedi Paprika Rt. zárolt terméke, a szállítmányok összértéke pedig nem haladja meg a 10 millió forintot - közölte Bartos András, a cég vezérigazgatója. A cég megkezdte a visszagyűjtést, és belső vizsgálatot indított.

"A cég összes, a piacon lévő szállítmányának mennyisége néhány tonnányi lehet, de semmi esetre sem haladja meg a 10 tonnát" - mondta a cég vezetője. Hozzátette: ennek a mennyiségnek csupán kis töredéke lehet, ami nem felel meg a minőségi követelményeknek.



A fűszeripari cég értesítette összes partnerét a termékek zárolásáról és megkezdte a szállítmányok visszagyűjtését - közölte Bartos András. Az összegyűjtés és a vizsgálatok költségei a céget terhelik - tudatta a szakember. A vezérigazgató szerint mivel a vizsgálatok meglehetősen drágák kisebb tételeknél nem érdemes elvégeztetni azokat, ezeket a szállítmányokat inkább megsemmisítik.



Elmondta: a laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat dönt a zárlat feloldásáról. Bartos szerint a Szegedi Paprika Rt-nél belső vizsgálat indult annak kiderítésére, miként fordulhatott elő, hogy a cég által gyártott két szállítmányban is meghaladta az engedélyezett szintet az aflatoxin mennyisége.



A kormány szerdán döntött arról, hogy csütörtöktől az összes paprikakészítményt kitiltja az üzletek polcairól. A döntés azért született, mert három fűszerforgalmazó cég, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt., a Szegedi Paprika Rt., valamint a Sükösdi Házi Pirospaprika Kft. termékeiben az aflatoxin, egy mérgező anyag mennyisége meghaladja a megengedett szintet. (MTI)