Bedugult Észak-Budapest

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Észak-Budapesten bedugult a forgalom, miután több közlekedési csomópontban is meghibásodtak a forgalomirányító berendezések - közölte a rendőrség csütörtökön.

Csütörtökön délelőtt Észak-Budapest több kereszteződésében - így például a Bojtár utca és a Bécsi út kereszteződésében vagy a Róna utca és a Kerepesi út kereszteződésében - meghibásodtak a forgalomirányító jelzőlámpák - mondta Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A forgalom biztonsága érdekében rendőrjárőröket vezényeltünk a helyszínekre - tette hozzá.



Jenovai Zoltán, a Fővárosi Közterület-felügyelő Rt. forgalomirányítási főosztályának vezetője elmondta: a főváros négy forgalomirányító központja - a belvárosi, a dél-budai, a dél-pesti és az észak-budapesti - közül az északi romlott el. Emiatt Észak-Budapest 182 csomópontjában a jelzőlámpák úgynevezett helyi szükségprogramban működnek, amelyik nem olyan intelligens, mint a vezérlés alatti program, és nem követi a forgalom változó igényeit.



A meghibásodás okát még nem tudjuk, folyik a hiba azonosítása, ezért azt sem lehet megjósolni, mikorra fejeződik be a munka - tette hozzá. Megjegyezte: valószínűleg nem szoftver-, hanem hardverhiba áll a meghibásodás hátterében.



(MTI)