A levélírók Orbán Viktor Fidesz-elnöktől és Simicskó Istvánnak honvédelmi bizottsági elnöktől azt kérik, hogy pártjuk szavazza meg az alkotmány módosítását. Kezdeményezzük, hogy minél több állampolgár írja alá és jutassa el ezt a levelet a címzetteknek - mondta Sándor Klára, az SZDSZ országos tanácsának tagja.
A kényszersorozás végleges eltörlését lehetővé tevő alkotmánymódosítás ellenzésével a Fidesz lehetőséget kíván magának biztosítani arra, hogy a későbbiekben bármikor feleleveníthesse ezt az intézményt - mondta el Magyar Bálint.
A liberális párt már 1993 óta szorgalmazza a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlését. Az SZDSZ által 2000-ben indított aláírásgyűjtés során 200 ezren támogatták az intézmény megszüntetését. Ekkor azonban az Országgyűlésben csupán formális vitára került sor, mivel az akkori kormánypártok mellett az MSZP sem támogatta az indítványt. (MTI)