A valamilyen pártot választók körében a Fideszt 46, az MSZP-t 42 százalék támogatja. A pártot választó biztos szavazók aránya a teljes választókorú népességen belül 34 százalékra csökkent.
A Fidesz és az MSZP biztos szavazóinak aránya közt másfél éve, 2003 nyara óta nem volt ilyen kicsi a különbség (6 százalékpont): a Fidesz a pártot választó biztos szavazók 47, az MSZP 41 százalékát tudhatja maga mögött.
Gyurcsány Ferenc kormányfő megítélésében bizonytalanok aránya október eleje óta fokozatosan csökken, most 35 százalék. Azok aránya, akik szerint a miniszterelnök inkább jól látja el feladatát, november óta nem változott: 33 százalék maradt. Kilenc százalékponttal (32 százalékra) nőtt azonban a múlt hónap óta azok aránya, akik szerint a miniszterelnök inkább rosszul látja el feladatát.
A lakosság abszolút többsége, 59 százaléka szerint Magyarországon ma inkább rossz irányba mennek a dolgok, és csak 23 százalék mondja azt, hogy inkább jó irányba. (A bizonytalanok aránya 18 százalék.)