A temető főbejáratánál jelentős számú újságíró gyűlt össze, és a rendőrség is több gépjárművel érkezett a temető elé a megemlékezés tervezett időpontjára. A Bácsfi Diána vezette Magyar Jövő Csoport Szálasi Ferenc születésnapja alkalmából tervezett megemlékezést a 298-as parcellában.
A temető bejáratához négy fekete ruhás, fekete sapkás, bakancsos férfi és egy szürke kabátot viselő nő érkezett, egy koszorút hoztak magukkal. Mindannyiukat igazoltatták a rendőrök, majd közölték velük, hogy sem a rendőrség, sem a temetkezési vállalat nem járult hozzá a politikai megmozduláshoz, ezért arra kérték őket, hogy távozzanak.
A csoport tagjai azt mondták, hogy ennek eleget tesznek. A temető bejáratánál több mint tíz rendőr is felsorakozott az igazoltatás idejére. Az egyik fekete ruhás férfi az MTI kérdésére közölte, hogy ők nem a Magyar Jövő Csoport tagjai, hanem a Magyar Nemzeti Arcvonalat képviselik. A férfi nem akarta elárulni a nevét, sőt a fotósokat többször megkérte, hogy ne készítsenek felvételt, mert ők nem kértek sajtónyilvánosságot.
Arra a kérdésre, hogy hol van Bácsfi Diána, annyit mondott: "amennyire tudom, bevitték". Bartha László, a BRFK sajtóreferense a helyszínen közölte, hogy a csoportot azért nem engedték be a temetőbe, mert nem kértek engedélyt egy politikai megmozdulásra. "Mivel csoportosan érkeztek, és ők is elmondták, hogy politikai megmozdulásról van szó, ezért nem engedélyeztük, tehát nem engedtük be a temető területére őket" - mondta. Megerősítette: a rendőrség a délután folyamán előállította Bácsfi Diánát, kihallgatása jelenleg is tart. A BRFK sajtóügyeletese, Sas Oszkár a távirati iroda érdeklődésére azt mondta: a Magyar Jövő Csoport két aktivistáját szerdán kora délután előállították. "Állampolgári bejelentés szerint, a mára tervezett rendezvényükön, a korábbi bűncselekményeikhez hasonló cselekmények elkövetését tervezték. Meghallgatásuk jelenleg is folyamatban van - mondta a sajtóügyeletes.