© Túry Gergely |
Aki az említett Göncz Árpád lányaként elvileg hátrányos helyzetű volt az összeomlásig épülő szocializmus idején, ám „amikor az orvosira jelentkeztem, az iskola párttitkára vállalta, hogy nem írják rá a papíromra Árpád történetét”. Így lehetett diplomás, akárcsak három ifjabb testvére is.
Az 1972-ben szerzett diplomával rövidesen a szolnoki Hetényi Géza kórház újszászi pszichiátriai részlegén dolgozik, immár férjével; innen jönnek vissza Pestre, ahol hamarosan alámerül a magyarországi szociálismunkás-képzésbe, és „többek között amerikai egyetemeken” konfliktuskezelést is tanul. Utóbb már tanítja is ezt az ELTE-n, éppúgy, mint a kommunikációskészség-fejlesztést, mentálhigiénét és szervezetfejlesztést.
Tíz éve vállalta el az amerikai alapítású nemzetközi hálózat részeként működő Partners Hungary Alapítvány igazgatását, emellett tárgyalástechnikai tréningeket is vezet, és dolgozik a Soros Alapítványnál is. 2002-ben enged az azóta lemondott Csehák Judit hívásának, és elvállalja az egészségügyi tárca szociális ügyekkel foglalkozó politikai államtitkári pozícióját. Ebből a székből emelkedik Lévai Katalin megüresedett posztjára.
„Biciklizek, síelek, és ha tehetem, ápolom a lakásunkhoz tartozó pici kertünket, és koncertekre járok” - említi, mi mindenre jutott eddig ideje. A sashegyi társasházi lakásból már kirepült 29 esztendős Márton Brüsszelben, az Európai Parlament elemzőközpontjában dolgozik, két évvel fiatalabb húga, Dóra pedig a Pénzügyminisztérium munkatársaként számíthat az ellenzék szigorú kontrolljára.
- Mit szólt édesapja, az exállamelnök, hogy ily mélyen involválódik a nagypolitikában?
- Volt Árpádban némi aggodalom. Próbálta elmagyarázni, hogy ez milyen kemény világ. De soha nem akart lebeszélni, miként rábeszélni sem semmire. Sokat beszélgettünk. Amúgy mindig is amolyan beszélgetős család voltunk.
- Bizonyosan nem csupán nekünk tűnik fel, hogy Árpádot mond apám, édesapám helyett. Távol álljon tőlünk, hogy analizálni próbáljuk, de megmagyarázná, mi van e mögött?
- Amikor Árpád kijött a börtönből, ezt a kérdést maga is megfogalmazta. Hat évig nem volt otthon, s ezért leginkább barátnak jött vissza. Mindig is partnerként kezelt bennünket.
- Akár ekként is, utóbb nyilván arról is volt véleménye, hogy odahagyta - kívülről nézve - elegáns pszichiáteri hivatását holmi szociálismunkás-képzésért, konfliktuskezelésért. Mivel indokolta neki a váltást? Nem elégítette ki az alapszakmája?
- Nem erről volt szó. Amit később csináltam, ugyanaz volt, legfeljebb másnak látszott. A rendszerváltozás előtt persze csak annyit tehettem, hogy megpróbáltam segíteni az egyéneknek abban, miként éljék túl azokat az időket úgy, hogy közben megőrizzék önmagukat. De aztán világossá vált, hogy a világot nagyobb léptékben is meg lehet változtatni.
- Pszichiáterként volt valamilyen specialitása?
- A szolnoki kórház újszászi pszichiátriai részlegén - férjemmel együtt, aki szintén pszichiáter - partnerként kezeltük a betegeket. Kialakítottuk az együttélés szabályait, és elkezdődött egy nyitott kommunikáció beteg, orvos és nővér között. Az ilyesmi akkor még szinte teljesen szokatlan volt Magyarországon.
- Nem járva efféle helyeken, az a sejtésünk, hogy a módszer - sem ott, sem másutt - még nem általános. Még inkább jogos a kérdés: miért hagyta el ezt a szakmai csodát?
- Az eddigiekhez magyarázatként hozzá kell tennem, hogy életemben sokszor kezdtem bele olyasmibe, amit addig még senki más nem csinált. A kitalálást és megvalósítást követően pedig mentem tovább.
- Érdekes, éppen úgy, mint az azonos szakmából induló férje, aki viszont ma már hivatásos pályázatíró. Tanulva a politikai ellenzék - például a kormányfő fiának kenyérkereseti forrása iránti - különös érzékenységéből, kidolgoztak már odahaza egy speciális stratégiát, hogy kitől vállalhat megbízást, és kitől nem?
- Kétségtelen, Laci is folyton újat kezdő, akárcsak én. Jelenlegi tevékenysége egyébként nem magán-pályázatírás, hanem egy holland irányítású, de több magyar céget is tömörítő nemzetközi konzorcium keretében európai uniós pénzekből segítik a magyar pályázók hozzájutását uniós forrásokhoz. Szóval nincs benne semmi, ami támadható volna.
- Édesapja vastagon benne volt a demokratikus ellenzék akcióiban. A gyerekeit, önt bevonta ebbe? Vagy épp ellenkezőleg: igyekezett az ilyesmitől távol tartani?
- Miközben valóban az egész demokratikus ellenzék ott volt a lakásunk környékén, én nem vettem részt a tevékenységükben. Szamizdatot sem gyártottam, csak olvastam. Számomra a szakma volt az elsődleges. Most sem vagyok tagja egy pártnak sem.
- Veér András, akivel a Lipóton együtt dolgozott, készített távanalíziseket politikusokról. Ön még soha nem készített hasonlókat - legalább belső, családi használatra?
- Így konkrétan nem. De ha azt kérdezik, gondolok-e mindenféléket, akkor a válaszom: hogyne. Azért csak működik az ember szakmai reflexe: megpróbálunk megérteni helyzeteket, igyekszünk a történések mögé látni, és fellelni a lényeges mozgatókat.
- Minket például az izgatna, mi mozdította, pontosabban hagyta mozdulatlanul, amikor az önt államtitkárává emelő Csehák Judit miniszter felállt. Nem lett volna elegánsabb lojálisan vele menni?
- Fölmerült, hogy fölállok, de Kökény Mihály személyesen megkért, maradjak.
- Így persze tényleg egészen más. Egyébként már a Soros Alapítványnak dolgozva is lehetett része támadásokban. Milyen technikával kezeli ezeket - úgy is mint szakképzett konfliktusmediátor?
- Először is, szerintem mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar. És azt kimondani, akár nyilvánosan is. A hangnem azonban sajnos nálunk korántsem olyan, mint ami egy rendes demokráciában elfogadott. S hogy hogyan kezelem ezeket? Én mindenesetre próbálok más hangon válaszolni. Úgy érzem, valóban kiegyensúlyozott vagyok. De azért a gyerekeim például annak idején néha ki tudtak hozni a sodromból.
- Nem feltétlenül hisszük, hogy itt van a gyökere, de erről jut eszünkbe: egyszer azt nyilatkozta a családon belüli erőszak kapcsán, hogy olykor a bántalmazót is segíteni, védeni kell. Jó nagy vihart kavart...
- Ezen már túl vagyunk. Sokszor elmondtam, hogy a családi helyzetek jóval bonyodalmasabbak annál, mint hogy kijelentsük: X a hibás, Y pedig az áldozat. Ha így teszünk, a segítségkérés esélyét zárjuk el az emberek elől.
LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN