A Fidesz Kulturális Tagozatának Sportszekciója tegnap nyilatkozatot juttatott el a kijelentéssel kapcsolatban az MTI-hez, amit aznap nem adtak ki - közölte a párt a hvg.hu-hoz eljuttatott közleményében.

A Fidesz tiltakozására a párt szerint a mai napon a belpolitikai főszerkesztő közölte, ez azért történt így, mert nem tudták, miről van szó. A nemzeti hírügynökség a Fidesz szerint azonban a párt megkeresését követően is órákon át visszatartotta a párt közleményét. Megvárta Gyurcsány Ferenc rendkívül kínos és vérszegény magyarázkodását, amit rögtön közzétettek, s csak ezt követően - egy napos késéssel – mintegy reagálásként jelenhetett meg a Fidesz közleménye - tette hozzá a párt.

"Az MTI, bár a hangfelvétellel maga is rendelkezik, egészen ma délutánig nem számolt be a kormányfő botrányos kijelentéséről. Ezt csak akkor tette meg, miután kiderült, hogy a miniszterelnök „elszólását” már nem lehet a szőnyeg alá söpörni" - áll a közleményben.