Kozenkay Jenő vagyok, volt III/II-es tiszt, később tejesember és 16 éve az Aerocaritas, a civil légi mentés vezetője. Kérem, engedjenek meg némi pontosítást személyemmel kapcsolatban, s néhány észrevételt.
Az a tény, hogy a III/II-es csoportfőnökség keretében dolgoztam az állambiztonsági szervnél, 1985-ös leszerelésemet követően sosem képezte titok vagy vita tárgyát. Büszke vagyok rá, hogy mint elhárítótiszt szolgálhattam Hazámat, és ebben az sem befolyásol, hogy más időből vagy térből érkezett emberek kétségbe vonják hazaszeretetemet.
Kertész Péter író, újságíró 1998-ban segített könyvem, az Aerocaritas életre-halálra szerkesztésében, ebben sem titkoltam állambiztonsági múltamat. Pedig ezt megelőzően már Antall József miniszterelnök ideje alatt is nemes egyszerűséggel ávos ezredesnek tituláltak politikusok. Lelkük rajta, bár 56-ban még csak ötéves voltam.
Évek óta érdeklődéssel figyelem a "hegylakók" és "főszakácsaik" ügyködését, a "gonosz kádári rezsimmel" való végleges leszámoláshoz szükséges korlátozott számú nevesített bűnösök előteremtése érdekében.
Az egyszerűség kedvéért: hegylakó az, aki annyi pénzzel, vagyonnal bír, hogy annak csúcsáról csak kis "hüjének" lát bennünket, parasztokat a sakktáblán. Főszakács az, akinek az a dolga, hogy a „kocsiszínt a tejszínnel” összekeverje és megetesse a kis "hüjének" nézett parasztokkal, akiknek egyébként csak az adójuk és a szavazatuk fontos.
Egy egyszerű alapvetés, amire fiatal állambiztonsági tisztként tanítottak: állambiztonsági ügyekkel nem Józsi bácsi és Mari néni foglalkozik, hanem a titkosszolgálatok. Ergo, minden ami titkosszolgálati ügyben a nyilvánosság előtt bomlasztó, lejárató vagy leszámoló jelleggel zajlik, az valamely titkosszolgálat ügynökei által történik. Az is lehet persze, hogy a zavart keltő titkosszolgálat nem feltétlen magyar…
Nézzük csak a főszakácsokat, akik kotyvasztanak az istenáldotta magyar népnek. Azt mondják: ügynök! Mondják a titkos megbízottra, a titkos munkatársakra, a rezidensekre, a hivatásos és szigorúan titkos (szt) tisztekre. Pedig ez itt még nem Amerika, ott hívják ugyanis ügynöknek a tiszteket.
Az egyszerűség kedvéért: ügynök az, akit bűncselekményen tetten érve beszerveznek titkos együttműködésre, s cserébe nem folytatják le, csak lebegtetik az eljárás lehetőségét – fenyegetéssel együttműködésre kényszerítik őket. Ők (voltak) azok, akik megtehetnék, hogy inkább ülnek, vagy pedig önként elmennek segédmunkásnak és erényességük oltárán feláldozzák karrierjüket.
Természetesen a kutatók, a főszakácsok ezt tudják. Ám az nekik nem jó, ha ezt a parasztok is tudják a sakktáblán, mert akkor nem lesz elég fekete a leves, amelyben a kocsiszín a tejszínnel egybekevertetik.
Azok a titkos megbízottak, akik velem együtt hitték – és remélem, még sokan hiszik –, hogy Hazájukat szolgálták, felkérésre Hazájuk iránti szeretettől vezérelve működtek együtt az állambiztonsági szervekkel.
Én 1985-ben szereltem le – saját kérésemre. Mert néhai főnököm, Szabó alezredes elvtárs a következőket mondta nekem: – Kozenkay elvtárs, vegyen fel kétezer forint B-ellátmányt, aztán vegyen egy hamutartót ennek a "fütyinek", és odalökte a „fütyi” dossziéját, aztán rúgja ki. Már húsz éve dolgozik nekünk és két-három éve már semmilyen operatív lehetősége nincs.
Azt hittem ott halok szörnyet: – Alezredes elvtárs, egy titkos megbízottról beszél, aki tisztességgel, korrekt módon szolgálta Hazáját sok éven át, s most eldobjuk, mint egy semmirevaló megkopott csavart a gépezetből, a megbecsülésnek legkisebb jelét sem tapasztalva azok részéről, akik kitüntetések sokaságát vették fel eredményes operatív munkásságukért.
Valami elpattant bennem, valami, ami hitemmel nagyon szoros összefüggésben
volt.
Most mondhatják, hogy aki gonosz, embertelen, elnyomó rezsimet szolgál, az maga is bűnös, hát még az, aki szabad akaratából szolgálta titkos úton a Kádári pártállamot.
Ám legyen! De vajon ki a felelős azért, hogy engem, aki 1951-ben születtem, kisdobosnak, úttörőnek, KISZ-tagnak, párttagnak, janicsárnak neveltek saját hazámban? Talán néhai hentes édesapám, aki híradós szakaszvezetőként a Don-kanyarban fogságba esett, és négy évet robotolt egy uráli szénbányában? Na, ne! Akkor ki?
Talán csak nem a tanár bácsik és nénik, akik visszaélve egy hétéves kisfiú ártatlanságával, az 1000 éves magyarság történetének legnagyobb ideológiai agymosását hajtották végre több millió gyermeken? Azokon, akiket szocialista embertípusnak neveltek, akik, ha kell, életüket áldozzák hazájukért, a Magyar Népköztársaságért, a Pártért, annak vezetőiért, a szovjet elvtársakért.
Vajon fel lehet-e vetni azok felelősségét, akik ennek az "embertelen pedagógiai agymosásnak" szervezői, végrehajtói voltak? Hiszen – ragaszkodva a fenti logikához – akár ők is elmehettek volna önként segédmunkásnak. De nem tették! Ha egy gyereket megrontanak, pedofiliáról beszélnek. Mi van akkor, ha szégyenletes módon gyerekek lelkének millióit rontják meg?
És mégsem hallani olyan esetekről, hogy osztálytalálkozókon szólítanák fel az idős tanárokat arra, hogy most már elég, hagyják el örökre a katedrát! Mert hát akár odáig is eljuthatunk, hogyha a Kádár-rendszer embertelen, aljas rendszer volt, akkor legszilárdabb támaszai nem a valós híreket a párt és állami vezetésnek szállító titkosszolgálatok voltak, hanem a pedagógusok!
Részben más téma: A mai méltóságos közszereplők nyugodtan ülhetnek úgy bársonyszékükben, hogy a rendőrségi besúgók "f" adattárában ott van a nevük. Az egykori népgazdasági és társadalom-tulajdonvédelmi osztályok számtalan kompromittáló alapon beszervezett ügynököt foglalkoztattak, akik 5 márka birtoklásáért, két oldalszalonnáért a téeszben vagy egy kis határmenti csempészáruért feljelentették a többieket. Hogyan lehetséges, hogy ennyi "tudós" operatív munkában jártas kutató főszakácsnak ez még nem jutott az eszébe? Jó tudni, a bűnügyi besúgók, mert ezek azok voltak, el voltak igazítva állambiztonsági információszerzésre.
Állambiztonsági tisztként három adattárban prioráltam hálózati személyeket. Az „f”-ben a bűnügyi hálózatok, az igazi rendőrségi besúgok voltak találhatók. A „h”-ban az állambiztonsági, az „i”-ben a hírszerző hálózatok és kapcsolatok. Vajon derék hegylakóink – pártállásra tekintet nélkül – miért feledkeztek meg arról a pici kis „f „betűcskéről. Csak tán nem önérdekből?
Aztán van még kérdésem: van-e papírjuk a köz emelkedett szolgálóinak hogy ők nem román kémek? Esetleg szlovákok, netán francia, angol, amerikai, orosz vagy izraeli ügynökök?!
Mert a magyar titkosszolgálatoknak csak van annyi eszük, hogy nem szolgáltatják ki egykori tisztjeiket és hálózati személyeket a szomszédos és más érdekelt országok titkosszolgálatainak. Hiszen az adatok birtokában, akár évtizedes szálakat is el lehet varrni, magyar hírszerzők és elhárítók kapcsolatait azonosítani és velük szemben akár ma is szankciókat alkalmazni.
Akik ezt akarják, idegen érdekeket szolgálnak, idegen biztonsági szervek szolgálatban állnak, üljenek is bármely magas pozícióban. Vagy van itt valaki, aki komolyan azt hiszi, hogy miközben mi magyar, néhai biztonsági szervek ügynökök ezreit szerveztük be és telepítettük vagy mozgattuk hírszerző, kémelhárító céllal a legközelebbi országokban is, hozzánk nem telepített senki senkit? A be se szervezettekről, külföldi egyetemeken tanuló magasan kvalifikált magyar civilekről és katonákról, politikusokról már nem is beszélve.
Van még kérdésem! Vajon hírszerzőink, akik a pártállam javára kémkedtek, lehettek-e tisztességes emberek? És akik elhárították az ellenséges kémtevékenységet, azok csak megvetésre méltó emberek lennének? És mi lesz azokkal, akik hősi halált haltak ebben a láthatatlan küzdelemben? Kihantoljuk őket, és kutyák elé vetjük a tetemüket?
Amikor a D-209-nek nekiestek, akkor is megszólaltam a nyilvánosság előtt, mert úgy véltem, hogy a fiatalságomba, a becsületembe gázoltak. Hadd üzenjek most Szita úrnak, aki állítólag kolléga volt:
Tisztelt Uram! Ha Ön nem dolgozott a kémelhárításnak, akkor nincs mit mondania. Ha dolgozott, akkor megint nincs mit mondania, mert aláírattak Önnel egy titoktartási nyilatkozatot, amelyben a kapcsolatot életre szóló államtitoknak minősítették az Ön és az állam részéről is, tehát Önnek nincs joga elismerni, hogy operatív úton is szolgálta Hazáját.
Mellesleg csak akkor lépjen ki a Fideszből, de mindenki más gyanúval érintett is elhagyja saját pártját, ha a pedagógusok, valamint az MSZMP, a párt egykori lángszavú írói, költői, bértollnokai is kiléptek onnan.
Ha Angliában meghal egy titkosszolgálattal titokban együttműködő hazafi, a fejfájára ráírják, hogy a „Hazát szolgálta”. Amikor meghalok, én is szeretnék két szót a fejfámra: "Hazámnak, rendületlenül".
Kozenkay Jenő
(Az írás az eredeti levél a szerző által jóváhagyott rövidített változata.)