Gyurcsány után a szaúdiak is vicceltek

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar médiában hosszan idézték a szaúdi Arab News-ban megjelent cikket, amely katonai vagy politikai erő alkalmazását követelte Magyarországgal szemben.

A magyar sajtó által is felkapott írást sokan a szaúdi hivatalosságok kiszivárogtatásának vagy az arab közvélemény határozott reagálásának hitték Gyurcsány Ferenc kijelentésére, miszerint a szaúdi futballválogatott terroristákból áll.

Mohamed al Rasid, a Klubrádió Kontra műsorában – Orosz Józsefnek válaszolva - elmondta, a cikk ironikus hangvétellel íródott, inkább a szaúdi hivatalos körök túlreagálását, a nagykövet visszahívását volt hivatott kigúnyolni.

Rasid a szaúdiak egyik kiemelt hírforrásaként emlegetett Horkai Istvánról azonban semmit sem tud (egyes magyar hírforrások Lovas Istvánt sejtik az álnév mögött).