Az olasz Nerviben játszó olimpiai bajnok személyesen közölte elhatározását Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal. Jelezte egyúttal, hogy döntése erre az évre szól, egyszersmind reméli, a jövőben megint számíthat rá a szakvezető. Kemény korántsem örömmel, de megértéssel fogadta a sérüléssel sokat bajlódó, amúgy itáliai csapatánál jelenleg is heti nyolc-kilenc edzést végző Varga bejelentését.
Az MTI érdeklődésére a kapitány így fogalmazott: "Az utóbbi másfél év kemény munkája, benne az olimpiai felkészülés miatt Varga Tamás úgy érzi, pihennie kell, ezért mondta le a válogatottságot. Úgy gondolom, a júliusi montreali világbajnokságra készülő csapatnak majd hiányozhat, ugyanakkor időközben a helyére valaki be is épülhet, tehát nem lehet megjósolni, milyen következményekkel jár a lépése. Amellyel amúgy egyet tudok érteni, ő tényleg egy különleges eset, rengeteget volt orvosnál. Azzal váltunk el, hogy ősztől - játsszon bárhol is - a válogatottba való bekerülésre elegendő teljesítményt várok tőle."
Varga Tamás lemondta a válogatottságot
Utolsó frissítés:
Az athéni ötkarikás játékokon aranyérmes férfi vízilabdacsapat védője egészségi okok miatt lemondott a válogatottságról.