Euroliga: Honvéd–Volgográd, Vasas–Recco

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A férfi vízilabda Euroliga negyeddöntőjében a címvédő Honvédot az orosz Szpartak Volgográddal, a Vasast pedig - a volt angyalföldi Madaras Norbertet is a soraiban tudó - olasz Pro Reccóval sorsolták össze.

A LEN, az európai szövetség római központjában hétfőn készítették el a párosítást, és az előzetes félelmek szerencsére nem igazolódtak, mert – szemben a múlt évvel, amikor a későbbi Final Four-győztes Honvéd a Vasas legyűrése árán mehetett tovább – ezúttal nem került össze a két magyar együttes.

Elvben ezúttal is megvolt ennek a veszélye, tudniillik a Domino-BHSE az Euroliga főtábláján a legjobb nyolc közé csoportelsőként jutott, a TEVA-VasasPlaket pedig másodikként harcolta ki a továbblépést kvartettjéből.

Mindkét magyar gárda idehaza kezd az oda-visszavágós rendszerű negyeddöntőben, az első meccs időpontja március 30., a másodiké pedig április 20.

Arról a hétfői római sorsoláson a LEN nem határozott, hogy hol rendezzék meg az Euroliga négyesdöntőjét. A május 20-21-i pólós csúcs házigazdája két város is szívesen lenne: Nápoly - idevaló a Posillipo - és Dubrovnik.

A párosítás:
Domino-BHSE – Szpartak Volgograd (orosz)
Jadran Herceg Novi (szerb-montenegrói) – Jug Dubrovnik (horvát)
Brescia (olasz) – Posillipo (olasz)
TEVA-VasasPlaket – Pro Recco (olasz)