"A megfelelő jogi konzultációk után a délután folyamán juttatjuk el óvásunkat a Csongrád Megyei Bírósághoz" – mondta Marosi Zoltán, a MIÉP szegedi elnöke.
A politikus közölte: meggyőződése, hogy nem a jegyző mulasztásából szerepelt jelöltjük keresztneve tévesen, de azt nem tudja, kit terhel a felelősség, és hogy véletlen, vagy szándékos hibáról van-e szó.
Mózes Ervin jegyző elmondta: az egyik bizottság vasárnap negyed 9 után jelezte, hogy Hajdú András MIÉP-es jelölt keresztneve rosszul? Hajdú Jánosként szerepel a szavazószelvényen. Ő ekkor intézkedett, hogy a hibát a szavazókörökben minden szelvényen kézzel javítsák ki. Döntését a választási bizottság 5:1 arányban, a MIÉP-es tag ellenszavazatával, jóváhagyta.
A választás nem hivatalos végeredményét a választási bizottság 6:0-ás arányban, vagyis a MIÉP-es jelölt igen szavazatával fogadta el – mondta a jegyző.
Hajdú Andrásra, a MIÉP jelöltjére 15-en szavaztak.