Ezt maga Juhászné Lévai Katalin jelentette be pénteken Debrecenben: "Egy vezető ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztem, s az igazságszolgáltatás segítségét kértem annak pontos feltárására, hogy mi történt az elmúlt években a pszichiátriai gondozottak bárándi otthonában."
A közgyűlési elnök gyámhivatali jelzésre rendelte el a vizsgálatot. Kiderült, hogy nem szabályos a gondozottak foglalkozása az intézményben, mint ahogy a munkabérük kezelése sem, ugyanis az egyik intézményi alszámlára érkező munkabér egy része a dolgozók által alapított magánalapítványhoz kerül.
A szabálytalanságokra adóigazolásokból derült fény, merthogy a gondnokság alatt lévő pszichiátriai betegek csak gondnoki hozzájárulással foglalkoztathatók, ilyen azonban nem volt - mondta Juhászné Lévai Katalin.
Közölte azt is, hogy a gondozottakat a Fővárosi Kézműipari Rt. szerződtette a munkára, amely cég mindössze húszezer forintért bérelt egy pincerészt munkahelyként az otthontól. Havonta 20-60 közötti dolgozót foglalkoztattak. "Az is meg kell vizsgálni, egyáltalán volt-e 60 munkára képes ember a gondozottak között."
A fegyelmi vizsgálat lefolytatása után Juhászné valószínűleg büntető feljelentést is tesz az ügyben, miközben az ügyészségnél már kezdeményezte a foglalkoztatás körülményeinek vizsgálatát. Egyben a megyei önkormányzat fenntartásában működő valamennyi intézményben célvizsgálatot rendelt el.