Megúszták a börtönt a gátbontó asszonyok

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem kell börtönbe vonulnia annak a tíz asszonynak, akik tavaly a Hernád áradásakor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ócsanálos határában önhatalmúlag megbontották a folyó gátját, hogy mentsék településüket az áradattól; az asszonyokat megrovásban részesítették.

Ezt Martossy György, a megyei főügyészség szóvivője közölte. Az ügyészség arra az álláspontra jutott, hogy a gyanúsítottak téves feltevésben cselekedtek. Az asszonyok úgy vélték, községüket csak úgy menthetik meg az ártól, ha átvágják a folyó gátját, hogy a víz másfelé vonuljon le - mondta a szóvivő.

Közölte: az összes körülményt mérlegelve a nyomozás megszüntették, a gyanúsítottak cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy velük szemben a bírói úton történő felelősségre vonás nem volt indokolt. Ugyanakkor az asszonyokat megrovásban részesítették.

Az előzményekhez tartozik: az elmúlt év augusztus 2-án, a Hernád áradása miatt kritikussá vált a helyzet Ócsanálosnál, ahol a lakosság a települést védve önhatalmúlag megbontotta a folyó töltését, a víz pedig a közeli Onga felé áradt.

Az asszonyok - akik kapával, lapáttal, de főleg két kezükkel megbontották a homokzsákokkal megemelt gátat - állították: korábban meg kellett volna nyitni a töltést, és ezzel elhárult volna a veszély.

A településen mintegy tucatnyi ingatlant ölelt körbe a víz, homokzsákok ezreivel óvták a vagyont a védekezésben közreműködők. A vízügyi szakemberek a rendőrség segítségét kérték az atrocitások megelőzésére és rögvest megkezdték a gát helyreállítását.

Az asszonyokat az ár levonulása után Onga polgármestere jelentette közveszély okozás miatt. Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője korábban azt mondta: amennyiben az ügy bíróság elé kerül, a büntetési tétel 2-től akár 8 évig is terjedhet.