„Nem olyan nagy kiadás havonta néhány száz vagy ezer forint fogamzásgátlásra.” – nyilatkozta nemrég Rácz Jenő egészségügyi miniszter egy interjúban, hozzátéve, hogy nincs pénz a költségvetésben a fogamzásgátló tabletta ártámogatására. Ez a kijelentés kétséget sem hagy afelől, hogy a tárca álláspontja mit sem változott az előző miniszter, Kökény Mihály menesztése óta. Ő két évvel ezelőtt, egy hasonló áremelés kapcsán azt válaszolta a támogatás bevezetését firtató kérdésekre: „Dolgozunk az ötleten”. Pedig a 2002-es választások idején még indokoltnak és időszerűnek tartotta bizonyos fogamzásgátló eszközök tb-támogatását.
Magas az abortuszok száma, tavaly száz születésre hatvanöt terhesség-megszakítás jutott, míg az Európai Unióban csupán öt-tíz abortusszal kell számolni – áll Erdei Éva írásában a weborvos.hu-n. Nyomasztó probléma az is, hogy egyre több 18 év alatti fiatal kéri terhessége megszakítását. A „18 év alatti” meghatározás nem is pontos, hiszen gyakran még 15. életévüket sem töltötték be az orvoshoz forduló lányok.
E megdöbbentő adatokon túl az abortusztabletta esetleges bevezetése is vitát kavar szakmai és civil körökben. Az Egyesült Államokban és néhány európai országban már alkalmazott tablettát Magyarországon - a korábbi hírekkel ellentétben - mégsem hozzák forgalomba idén tavasszal - számolt be a Magyar Nemzet Online. A Szülész–Nőgyógyász Szakmai Kollégium most közzétett állásfoglalása szerint a terhesség nyolcadik hetéig alkalmazható gyógyszer-kombináció alkalmazását szigorú feltételekhez és orvosi felügyelethez kell kötni.
A Franciaországban kifejlesztett szert idehaza már a nyolcvanas években tesztelték, és szinte minden esetben eredményesnek bizonyult, ám azóta is heves indulatokat gerjeszt az alkalmazás lehetősége. Miközben a pirula bevezetésének támogatói arra hivatkoznak, hogy a sebészi beavatkozást így el lehet kerülni, ellenzői szerint hamis biztonságérzetet kelt, nem beszélve arról, hogy pszichés megterhelést jelent. „Sokkal inkább kellene támogatni a nem kívánt terhesség megelőzését, s a leginkább veszélyeztetett tinédzser korosztály felvilágosítását. Az abortusztabletta bevezetése helyett – amely csökkenti a nők felelősségérzetét – inkább a preventív megoldást nyújtó antibébi-tabletták árából kellene lefaragni, hogy azok bárki számára elérhetők legyenek" – nyilatkozta Szabó István, a Szülész–Nőgyógyász Szakmai Kollégium elnöke, a Pécsi Orvostudományi Egyetem igazgató professzora.
A hvg.hu hiába kereste meg az Egészségügyi Minisztériumot, ott csak annyit közöltek, hogy nincs, aki nyilatkozzon a fogamzásgátlók támogatását, a fiatalkorúak felvilágosítását érintő kérdésekben. Talán a Szociális és Családügyi Minisztérium lehet illetékes – mondták. Utóbbi helyről visszautaltak az előbbire. Ez lenne a hivatalos álláspont? Gyurcsány Ferenc, még ifjúsági miniszter korában, 2003-ban úgy nyilatkozott, hogy kedvezményesen juttatná fogamzásgátló eszközökhöz a leginkább veszélyeztetett tinédzser korosztályt. A program kidolgozását 2004 tavaszára ígérte. Ám rögtön megindultak a támadások, sokan kifogásolták, hogy a fiatalokat „hormontartalmú gyógyszerekkel” vegyék rá a felelős szexuális életre. A pénz is elfogyott, így az elgondolás is elvetélt.
Az értékesítési bevételek növekedése nem azt jelenti, hogy egyre többen engedhetik meg maguknak a fogamzásgátló tablettát, hanem azt, hogy aki eddig is vásárolt, az igyekszik egyre jobb, tehát drágább készítményt vásárolni – derül ki a gyógyszeripari elemzésekkel foglalkozó PreSolution Kft. hvg.hu számára készített elemzéséből. Horváth Zsolt, a cég vezetője elmondta, ismerőse Angliában vállalt rövid időre munkát, ám ez elég volt ahhoz, hogy ingyen jusson a fogamzásgátló tablettához. Hollandiában a fiatalkorúak szintén ingyen kaphatnak tablettát. Észtországban abortusz, illetve szülés után három hónapig ingyen jár a gyógyszer. Szlovénia és Csehország is támogatja az ingyenes sürgősségi ellátást.
Nálunk is kívánatos volna egy átgondolt támogatás rendszer kialakítása, különös tekintettel a fiatalokra, akik egyre korábban élik át első szexuális élményüket. Hivatalos adatok szerint, egy átlagos magyar tinédzser már 16 évesen.