Kövér László, Demeter Ervin és Répássy Róbert javaslata arra irányult, hogy az 1956 után keletkezett közokiratok az illetékes levéltárban legyenek mindenki számára elérhetőek.
Demeter Ervin a szavazást követően azt mondta: "lehullt a lepel, kiderült, hogy a szocialisták nem akarják a múlt megismerését", hiszen megakadályozták a pártállam titkos iratainak nyilvánosságáról szóló törvény elfogadását. Az MSZP egy módosító javaslatot sem tett a parlamenti vita során - tette hozzá.
A volt titokminiszter kifejtette: a javaslat lényege az volt, hogy nemcsak a III-as főcsoportfőnökség iratainak, hanem a pártállam teljes titkos iratállományának nyilvánosságát célozta meg, teljesen alkotmányosan, a közszereplő fogalmának kitágításával.
A fideszes politikus utalt rá: a törvényjavaslatban szerepelt az az elem, hogy a büntető törvénykönyvbe emelte be az úgynevezett levéltári anyaggal való visszaélést; vagyis azt, hogy ha valaki nem adja be a levéltárba ezeket az egykori iratokat, akkor azt a büntető törvénykönyv bünteti. "Ennek az elfogadását akadályozták meg, úgy gondolom, kibújt a szög a zsákból, kiderült, hogy mást tesznek, mint amit mondanak" - mondta.
Demeter Ervin kifejtette: egy kisebbségi párt, a Fidesz ez ellen nem tud mit tenni, dolgozik, hogy a következő választáson megszerezze a parlamenti többséget. Szerinte arról még korai nyilatkozni, mi lesz, ha a Fidesz kerül kormányra, de nyilván újra beterjeszti a törvényjavaslatot.