Vízilabda: újra a Honvéd a bajnok

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megszakítás nélkül ötödször nyerte meg a magyar férfi vízilabda-bajnokságot a Honvéd, miután 11-4-re a rájátszásos döntő vasárnapi harmadik meccsén is diadalmaskodott a Vasas ellen, begyűjtve ezzel a 2004/2005-ös elsőséghez szükséges harmadik győzelmét is.

A playoff aranyéremért zajló párharcában a nyitányon a Kőér utcában vendégként elszenvedett 12-5-ös, majd a Komjádi uszodában elért szorosabb, 6-5-ös vereség után a Vasasnak a minimálisra zsugorodott - s eleve inkább elméleti, mintsem valós - reménye életben tartása végett mindenképpen nyernie kellett volna a Honvéd otthonában vasárnap délután. Ám mi sem állt távolabb a piros-kékektől, mint a siker ezen a május elsején, amikor is a munka ünnepét dolgos diadallal köszönteni.

Az elején Steinmetz Ádám két villanására nem a hét olimpiai bajnok valamelyike, hanem a védő Kovács Olivér válaszolt remek duplával, hogy aztán Biros Péter bombájával már a Honvéd vezessen 3-2-re. A már-már önkívületi állapotban centerező ifjabbik Steinmetz egyedül tartotta a Vasasban a lelket, javára - az elnökséggel hadat viselő magyar játékvezetők távollétében közreműködő - török vendégbírók sokadszor ítéltek emberelőnyt az első hét percben. A második negyedtől aztán a dominósok úgy gondolták, ideje megmutatni, ki az úr a háznál, helyesebben a vízben, mert miközben a háló felé vezető összes utat hosszú időre lezárta Gergely István, a társak egyre másra vették be Nagy Viktor kapuját (7-3). A harmadik játékrészben előbb ötgólosra duzzadt az előny, a befejező hét percben pedig még kieresztve, könnyelmű megoldásokat vállalva is növelte a különbséget a Honvéd, amely végül 11-4-es, kiütéses győzelmet aratott Földi László csapata felett.

A hazai rájátszásos pólódöntők történetében először esett meg, hogy egy csapat az aranyéremhez kellő három győzelmet úgy szerezze meg, hogy a rivális közben egyetlen egyszer se nyerjen. Ráadásul a Vasas az után maradt alul eddig példa nélküli egyértelműséggel, hogy az elmúlt fél évtizedben is rendre a Honvéddal szemben veszítette el a finálékat, mi több: az 1989-es, eddigi utolsó ob I-es elsősége óta az idén összességében már a tizenkettedik döntőt bukta el az angyalföldi pólós alakulat.

Az 1904-es első kiírás óta a legtöbbször az Újpest volt bajnok, jelesül 26 alkalommal diadalmaskodott eddig. Az FTC 21, a Vasas 13 elsőséget vallhat a magáénak. A Honvéd ötödik győzelme mesterének, Kovács Istvánnak egyúttal a kilencedik végső sikert jelenti, hiszen korábban az Újpest szakvezetőjeként négy bajnoki címszerzésnek volt részese.

A férfi vízilabda ob I, rájátszásos döntő, 3. mérkőzés adatai:
Domino-BHSE - TEVA-VasasPlaket 11-4 (4-3, 3-0, 2-1, 2-0 )
góldobók: Kovács, Biros, Bárány, Kiss 2-2, Szívós, Benedek, Tóth
1-1, illetve Steinmetz Á. 3, Vindisch 1
összesítésben 3-0,  ezzel bajnok a Honvéd

Az utóbbi tíz év győztesei:
1996: BVSC
1997: BVSC
1998: BVSC
1999: BVSC
2000: FTC
2001: Honvéd
2002: Honvéd
2003: Honvéd
2004: Honvéd
2005: Honvéd