A Fidesz kész megváltoztatni az általa kezdeményezett parlamenti vitanap elnevezését, ha az az SZDSZ-t annyira zavarja - hangsúlyozta Áder János frakcióvezető a Nap-keltében, utalva arra, hogy mégiscsak jó lenne, ha az SZDSZ is elmondaná a véleményét a kormány hároméves tevékenységéről.
Kuncze Gábor kedden levelet küldött Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, amelyben jelezte, hogy az SZDSZ nem vesz részt a Fidesz által "Mit teljesített 3 év alatt a dumakormány?" címmel kezdeményezett, jövő szerdán tartandó vitanapon.
Az SZDSZ "dumakormány" nevet viselő kabinetet, vagy más kormányzati szervet nem ismer, logikusan annak hároméves tevékenységéről sem tud nyilatkozni - indokolta a döntést a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője.
Áder szerint nemcsak a Fidesz gondolja úgy, hogy ami most kormányzati munka helyett történik, az valóban csak "duma, duma, duma". Az emberek nagyon nagy része is így gondolja, de ha ez távol tartja az SZDSZ-t a vitától, "hát üsse kő", ezen nem múlik. "Tudjuk meg, hogy milyen magyarázatot adnak azokra a kérdésekre, amelyeket mi már három éve felteszünk" - mondta a frakcióvezető, hozzátéve, ők azt is kezdeményezték, hogy ne egy hagyományos négyórás vitakeretben fejtsék ki álláspontjukat. Erre a javaslatra most várják a választ.