Elhunyt Csikós-Nagy Béla

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Életének 90. esztendejében elhunyt Csikós-Nagy Béla világhírű közgazdász- akadémikus.

Csikós-Nagy 1937-ben a szegedi egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett doktori oklevelet. Tanulmányait Pécsett, majd Berlinben folytatta. A tehetséges fiatal közgazdászra felfigyeltek kormányzati körökben, 1940 és 1945 között a miniszterelnökség gazdasági tanulmányi osztályán, majd a pénzügyminisztériumban dolgozott, a nyilas uralom alatt is.

A háború után Vas Zoltánnak, a kommunista párt gazdasági ügyekkel megbízott felelősének titkáraként részt vesz az ország gazdasági-pénzügyi talpra állításában, a stabil forint megteremtésében. Az Országos Tervhivatalban, majd a Helyiipari Minisztériumban tölt be felelős beosztásokat, majd 1957-től az Árhivatal, illetve annak utódszervezetének vezetője, 1984-es nyugdíjazásáig.

Haláláig folytatta tudományos munkáját, több, külföldön is nagy sikert aratott közgazdasági művet írt. Legutóbb kétkötetes Közgazdaságtan a globalizáció világában c., 2002-ben kiadott könyvének angol fordítását rendezte sajtó alá. Kiadását már nem érhette meg.